Magyar gazdaság

Alig nőtt a természetes fogyás februárban

A KSH adatai szerint idén februárban 7055 gyermek született, és 11 024-en haltak meg Magyarországon.

Az előzetes adatok szerint

idén februárban 7055 gyermek született, és 11 024-en haltak meg Magyarországon,

2020 februárjához viszonyítva az élveszületések és a halálozások száma csaknem azonos volt, a szökőnaphatástól megtisztított februári természetes fogyás kismértékben, 0,7 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Azt írták: 4096 pár kötött házasságot, ami az előző év azonos időszakához képest 9,3 százalékkal kevesebb. Az elmúlt 12 hónap alatt, azaz 2020. március és 2021. február között a születések száma 1,2, a halálozásoké 13 százalékkal több, a házasságoké pedig 3,6 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest

Idén februárban 7055 gyermek született, ami mindössze két újszülöttel kevesebb, mint 2020 februárjában, közölték, felhíva a figyelmet arra, hogy 2020 szökőév volt, ezért az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított februári születésszám 3,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest.

11 024-en haltak meg, ez 1 százalékkal, 116-tal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A szökőnaphatással számolt februári halálozások száma 2,5 százalékkal magasabb volt az előző évinél.

A halálozások száma kismértékben csökkent, miközben a születéseké megközelítőleg azonos maradt, ennek következtében a természetes fogyás 2,8 százalékkal mérséklődött, és a 2020. februári 4083-mal szemben 3969 volt. A szökőnaphatástól megtisztított februári természetes fogyás kismértékben, 0,7 százalékkal nőtt.

Csökkent a házasságkötések száma, 4096 pár lépett frigyre, ami 9,3 százalékkal, 419-cel kevesebb a 2020. februárinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának februári csökkenése kisebb mértékű, 6,0 százalékos volt – ismertették.

2021. január–februárban 14 390 gyermek jött világra, ezv762-vel, 5,0 százalékkal marad el az előző év azonos időszakának születésszámától.

Ezen belül januárban 9,4 százalékkal kevesebb, februárban pedig szinte azonos volt az élveszületések száma 2020 megfelelő hónapjaihoz képest. A szökőnaphatástól megtisztított január–februári születésszám ennél kisebb mértékben, 3,4 százalkkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,52 volt a 2020 első két hónapjára számított 1,55-hoz képest.

24 419-en haltak meg, 6,5 százalékkal, 1499-cel többen, mint egy évvel korábban. Januárban 14 százalékkal többen, míg februárban a jelenlegi adatok alapján 1,0 százalékkal kevesebben hunytak el. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának emelkedése nagyobb mértékű, 8,3 százalékos volt ebben az időszakban.

A halálozások számának növekedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás a 2020. első kéthavi 7768-cal szemben 10 029 volt, ami 29, a szökőnaphatást is figyelembe véve 31 százalékos emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

6877 pár kötött házasságot, ez 6,8 százalékkal, 501-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Januárban 2,9, februárban 9,3 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban. A házasságkötések számának szökőnaphatástól megtisztított csökkenése kisebb mértékű, 4,8 százalékos volt ebben az időszakban.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 15,5 halálozás jutott. Az élveszületés 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, a halálozás 1,2 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–februári időszakhoz képest, ennek következtében a természetes fogyás 1,5 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021 első két hónapjában ezer élveszületésre 3,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január–februárhoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,4 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal kevesebb 2020 azonos időszakának értékéhez képest.

KSH halálozás népesség
Kapcsolódó cikkek