BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó ütemben halad a bértámogatások kifizetése

A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen mintegy 50 milliárd forint már megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számlájára. Az ágazati bértámogatási programban eddig 117 ezer munkavállalójuk megtartásához kértek segítséget a járványhelyzetben tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni kényszerülő vállalkozások – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A kifizetések felgyorsítása érdekében a megítélt támogatások előleg formájában jutnak el a cégekhez – tette hozzá. Mint ismert, a hétfőtől hatályos veszélyhelyzeti intézkedésekkel a támogatotti kör további szektorokkal bővült, azok az üzletek, amelyeknek márciusban két hétig zárva kell tartaniuk, ezúttal igényelhetnek bértámogatást, például a papír-, játék- és ruházati boltok, iparcikk-kereskedések és a fodrászatok is.

Az államtitkár elmondása szerint az érintett ágazatokból az elmúlt két-három napban már minden megyéből és a fővárosból is érkezett pályázat. A bértámogatást többségében a mikro- és kisvállalkozások igényelték, s ezzel újabb százezer munkavállaló munkahelyének megvédése vált lehetővé. Bár a lezárások egyelőre két hétre szólnak, a bértámogatás egész márciusra kérhető, egészen a hónap végéig. A támogatott munkavállaló bérének a felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Emellett az állam elengedi a járulékokat, így a vállalkozások talpon maradása, az álláshelyek megőrzése, a képzett szakemberek megtartása érdekében a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.

Az összesített adatok szerint a programban részt vevő vállalkozások 44 százaléka kis-, 31 százaléka mikro-, 19 százaléka közép-, 6 százaléka nagyvállalkozás. A támogatottak csaknem 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely-szolgáltatás nemzetgazdasági ágazatban dolgozik. A legtöbb bértámogatást a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszp­rém megyében kérték.

Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzetben is elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását. Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményeket ért el a foglalkoztatás bővítésében, a munkaalapú gazdaság kiépítésében. A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseivel több mint 1,6 millió hazai munkavállalón segített – jelezte az ITM államtitkára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.