BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ilyen még nem volt: nem akárki szólította fel lemondásra Ursula von der Leyent – „Elfogadhatatlan, hogy semmit nem tesz”

A Ryanair vezérigazgatója nyílt levélben követeli Ursula von der Leyen lemondását, ha az Európai Bizottság nem lép fel a francia légi forgalmi irányítók sztrájkjai ellen. A légitársaság szerint az évente ismétlődő sztrájkok megbénítják az európai légi közlekedést, és több százezer utas utazását teszik tönkre. A Ryanair szerint az „átrepülő járatok” védelme uniós hatáskör lenne, amit Brüsszel évek óta figyelmen kívül hagy.

Nyílt levélben szólította fel lemondásra Ursula von der Leyent a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary, amiért az Európai Bizottság elnöke nem tesz semmit a francia légi forgalmi irányítók (ATC) ismétlődő nyári sztrájkjai ellen, amelyek megbénítják az európai légi közlekedést. A Ryanair szerint a múlt héten kezdődött „nyári szórakozás” keretében csütörtökön és pénteken több mint 1500 járatot töröltek, ez pedig 270 000 uniós állampolgár utazási terveit húzta keresztbe.

Ilyen még nem volt: nem akárki szólította fel lemondásra Ursula von der Leyent – „Elfogadhatatlan, hogy semmit nem tesz”
Ilyen még nem volt: nem akárki szólította fel lemondásra Ursula von der Leyent – „Elfogadhatatlan, hogy semmit nem tesz” / Fotó: APA-PictureDesk via AFP

A légitársaság azt állítja: az esetek 90 százaléka elkerülhető lett volna, ha az EU biztosítaná, hogy a Franciaország feletti átrepüléseket (overflights) ne bénítsák meg a nemzeti sztrájkok. Michael O’Leary szerint ez nem pusztán francia belügy, mivel az egységes európai piac védelme az Európai Bizottság hatásköre, különösen a légi közlekedés területén.

A levélben O’Leary emlékeztet arra, hogy Von der Leyen korábban a Brexit-tárgyalások során többször kijelentette: az egységes piac védelme a legfontosabb feladata mint bizottsági elnök. Ennek fényében a Ryanair szerint elfogadhatatlan, hogy a vasutak, autópályák és tengeri útvonalak védettek a sztrájkokkal szemben, a légi forgalom viszont nem.

Ha nem képes megvédeni az európai utasokat és a légi közlekedési piacot a francia sztrájkoktól, akkor mondjon le, és adja át a helyét olyasvalakinek, aki meg tudja védeni a piacot

– fogalmazott a Ryanair vezérigazgatója. Az overflight azt jelenti, amikor egy repülőgép átrepül egy ország légterén anélkül, hogy ott leszállna. Ezeket a járatokat is érintik a francia légi forgalmi sztrájkok, ami különösen problémás, hiszen Franciaország központi helyzete miatt számos európai útvonal áthalad a légterén. A Ryanair és más légitársaságok régóta kérik, hogy az átrepülések maradhassanak zavartalanok sztrájk idején is, ahogy az más közlekedési ágazatokban már megoldott.

Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról, hogy a francia légi forgalmi irányítók sztrájkja zavart okoz a franciaországi és a szomszédos országokba irányuló, illetve onnan érkező járatok forgalmában, valamint az átrepülésekben. A munkabeszüntetés torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és bizonyos esetekben elkerülhetetlen járattörlésekhez vezetett több európai légitársaságnál.

A Wizz Air szerint „a légitársaság minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy fenntartsa a menetrendet, és elkerülje a járattörléseket, prioritásként kezelve a járatok üzemeltetését még akkor is, ha azok késésekkel járnak”. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.