A BUX 99 406 ponton nyitott, ami egészen minimális mínusz. Ezzel a pesti parkett vezető indexe beleilleszkedik a reggeli európai trendbe. Míg a forint az inflációs adatközlés után az erős oldalra lendült.
Hétfőn elfogyott a lendület a piacokon. Így az elmúlt két hét emelkedését követően kisebb
korrekcióval kezdte a hetet az amerikai széles piacot leképező S&P 500 index.
A szektorok közül a defenzívebb papírok tudták tartani magukat.
Európában kedvezőbb volt a piaci hangulat hétfőn, hiszen a DAX is 1,2 százalékos pluszba került, a befektetők a vámháború fejleményeire várhatnak, de összességében a német piac teljesítményével elégedettek lehetnek idén a piaci szereplők.
Kedden hajnalban remek volt a hangulat Ázsiában.
A határidős mozgások alapján az európai részvényindexek iránykereséssel, minimális elmozdulásokkal indíthatják a mai kereskedést.
Ismét saját részvényt vett az OTP és az OPUS. Az OTP a hétfői kereskedésben 21 202 darab saját részvényt vett, az átlagár 27 960 forinton alakult. Míg az OPUS hétfőn 64 870 darab saját részvényt vásárolt, az átlagár 594,09 forinton alakult.
Kedden reggel:
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Infláció: a várakozásoknak megfelelően
4,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júniusban
a tavalyi bázishoz képest. Továbbra is az élelmiszerek és a szolgáltatások árai mutatnak emelkedést, összességében ez havi alapon 0,1 százalékos növekedésnek felel meg. Az éves maginfláció 4,4 százalék volt júniusban.
A hétfői kereskedésben a magyar deviza gyenge oldala felé mozdult az euró-forint árfolyama. Meghatározó ellenállási zóna továbbra is 400 és 401 között látható, míg erős támasz 398-nál húzódik.
Kedden reggel az erős oldalon kezdett a magyar deviza: 399,5-ig süllyedt az euró-forint, majd az inflációs adatközlés előtt 400 fölé szúrt. Az inflációs adatközlés után pedig 399,7-nél várta a tőzsdenyitást. Majd a
nyitás után 399,3-ig süllyedt a kurzus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.