BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobban megéri hagyományos sonkát venni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nőtt a húsvéti sonkák kínálata a kiskereskedelemben.

Nőtt a húsvéti sonkák kínálata a kiskereskedelemben, a növekmény nagyobb része pedig nem a gyorspácolt, hanem a hosszú ideig tartó hagyományos érlelésű termékek adják.

Korábban a Pápai Hús Kft. közölte, hogy ezek a sonkák nem drágábbak mint tavaly, mert még a sertésárak újbóli elszállása előtt készültek.

Fotó: Shutterstock

Ezt erősítette meg a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetsége elnöke is, aki szerint az élősertés felvásárlási ára akkor kezdett robbanásszerűen emelkedni, amikor ezek a hagyományos eljárással készülő sonkák már értek. A disznók az árrobbanás kezdete óta már 30 százalékkal drágultak, ezt azonban a fogyasztók nem húsvétkor, a kiemelkedő húsforgalmat hozó időszakban, illetve nem a sonkáknál, és a húskészítményeknél tapasztalják meg.

Ahogyan a legutóbbi sertéspiaci árrobbanáskor – amit főként az afrikai sertéspestis miatt megugrott kínai kereslet generált – most is először a frisshúsoknál lesz tapasztalható a fogyasztói árak emelkedése.

A jelek szerint viszont a hosszú érlelésű sonkáknál még fennálló árelőnyt a kiskereskedők továbbították a fogyasztóknak. A Pápai Hús Kft. egyik – 3-4 hét pácolásal és 6-7 hét érleléssel készülő – termékénél a diszkontláncokban gyűjtött, múlt heti fogyasztói árakat rögzítő adatok szerint a vagy stagnált, vagy csökkent a fogyasztói ár: a Lidl-nél például a tavalyi 2449-2790 forint közötti kilónkénti ár 2289-2499 forintra csökkent, a Pennynél a 2020-as 2490 forint 200 forinttal csökkent idén, míg az Aldinál megjelent egy alacsonyabb – vélhetően akciós – ár is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.