Magyar gazdaság

„Minden élethelyzetre kínálunk megoldást”

Nincs jele annak, hogy a magyar családok lemondtak volna gyermekvállalási tervükről, amelyért csokot vagy babaváró támogatást igényeltek, így esetükben nem kell attól sem tartani, hogy segítségre szorulnának majd a támogatások visszafizetésében – mondta Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter. A felújítási támogatás is emelheti az árakat, de szerinte tisztul a gazdaság, és több tízezer család valósíthatja meg felújítási tervét.

A közelmúltig hétről hétre jelentették be a családtámogatási rendszer új és új elemeit. Mennyire közismert, hogy az otthonteremtési program modulszerű részei együtt is igényelhetők, illetve mennyire kell felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a több lehetőség igénybevétele azért többletkockázattal is jár?

Van az a mondás, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Fontos, hogy tartsuk magunkat ehhez az elvhez. Mi most a takarót növeljük meg, erről szólnak a családtámogatások és az otthonteremtési program is.

A különböző támogatások szabadon kombinálhatók egymással, egyik kiegészíti és nem kizárja a másikat.

Vegyünk például egy fiatal párt, amely gyermekvállalás előtt áll, és még nincs önálló otthona. Ebben az esetben igénybe vehetik a 10 millió forintos, szabadon felhasználható babaváró támogatást, felvehetik hozzá a családi otthonteremtési kedvezményt, a csokot – akár már egy gyermek tervezése esetén is. De ha több gyermeket szeretnének, akkor még nagyobb összeggel kalkulálhatnak. Ráadásul a második gyermek után is igénybe vehetik a kedvezményes kamatozású csok-kölcsönt, akkor is, ha előre vállalják a gyermekeket. Emellett – ha új építésű lakást vásárolnak, vagy generálkivitelezővel építtetnek – élhetnek akár a teljes áfa- és illetékmentességgel is. Ezeket a támogatási formákat tehát remekül lehet egymással kombinálni, így akár több tízmillió forintos kedvezményt is nyújthatnak.

A lehetőségek köre ugyan széles, az előbb említett takaró hosszáról azonban nem szabad elfeledkezni, hiszen ennek a programnak olyan elemei is vannak, amelyeknél visszafizetési kötelezettség keletkezik bizonyos feltételek meg nem valósulása esetén.

Ez szükségszerűen így van a csoknál, a csok-kölcsönnél, illetve a babaváró támogatásnál is, abban az esetben, ha nem születik meg a vállalt számú gyermek a meghatározott időszakban. Ilyenkor az érintett családoknak a támogatás legalább egy részét vissza kell fizetniük.

A kölcsönöknél érdemes számolni, hogy az mekkora törlesztési teherrel jár, mérlegelni, mennyit bír el a család. Ennek megtervezésében segítséget nyújtanak a bankok, hiszen minden olyan esetben, amikor a támogatáshoz kölcsön is kapcsolódik, hitelbírálatot végeznek. Sikerült a bankok hozzáállását is rugalmasabbá tenni azzal kapcsolatban, hogy ki számít jó adósnak. Egy pénzintézet szempontjából alapesetben az a jó adós, aki megfelelő jövedelemmel rendelkezik, és ezért bizonyosan vissza fogja tudni fizetni a hitelét. Egy családtámogatási forma mellé kapcsolódó kölcsön megítélésénél ugyanakkor az is jó adós, aki a gyermekvállalási terveit teljesíteni fogja – hiszen ilyen esetekben az állam jótáll helyette. Így tehát, ha egy gyermeket váró pár keresi fel a bankot, akkor az hitelbírálati szempontból ideális, hiszen a visszafizetési kockázatot a bank lényegében abban a pillanatban szinte nullára írhatja.

A megelőlegezett támogatásoknál időponthoz van kötve a teljesítés. Az egy gyermeket vállalók esetében a csoknál erre négy év áll rendelkezésre – a program indulásakor támogatást igénylők esetében ez most jár le. A családok mekkora részénél nem sikerül a vállalás, és őket segíti-e a program valahogy a támogatás visszafizetésében?

Összesen 83 ezer gyermek megszületését vállalták a családok a felvételéhez kötődően, ami nagyon jó hír. Mint ahogy az is, hogy egyelőre nem látszik, hogy a vállalások döntő része ne teljesülne.

Természetesen egyedi esetek előfordulnak, ezeknek megvannak a maguk okai, és persze a következményei is. Fontos, hogy erről már most gondolkodjunk, mert sokan vállaltak egy gyermeket. A három gyermeket vállalók aránya – ahol tíz év van a vállalások teljesítésére – csak 5 százalék körül van, ami érthető, hisz kevés fiatal pár mer az indulás idején nagycsaládban gondolkodni. Ezenkívül nagyságrendileg fele-fele arányban vállalnak a családok további egy, illetve két gyermeket. Természetesen figyeljük a tendenciákat. De emlékeztetnék:

már a jogszabály megalkotásakor is különösen figyeltünk arra, hogy rendelkezésre álljanak méltányossági eljárások például azok számára, akiknél egészségügyi okok akadályozzák a vállalások teljesítését.

Ugyanakkor ott, ahol már megszületett a gyermek, egy családtámogatási kedvezmény esetében sem teszünk különbséget a házasok, az élettársi kapcsolatban élők, az egyedülálló szülők vagy épp a mozaik­családok között, ők is igénylők lehetnek.

Fotó: Kallus György / VG

A családtámogatási program legújabb elemével teljesen új vizekre eveztek. A lakásfelújítási programot régóta várta a piac, ám mégis önök mertek csak belekezdeni. Milyenek az első tapasztalatok?

Sok olyan család van, amely nem szeretne vagy – a támogatások nagyvonalúsága ellenére – nem tud költözni, a meglévő otthonára viszont már ráférne egy felújítás.

Mindig akad valami, amire pénzt kellene fordítani, mert már nem korszerű vagy épp nem praktikus egy család számára. Ezekre az átalakításokra, felújításokra tudnak most támogatást és kapcsolódó kölcsönt igénybe venni.

A kölcsönnek köszönhetően nemcsak azok élhetnek az lehetőségével, akiknek van anyagi mozgásterük, hogy előre finanszírozzák a felújítást, és ezt követően igényeljék vissza támogatásként a költség felét, a maximum hárommillió forintot, hanem azok is, akik nem rendelkeznek most ekkora félretett összeggel, de a kedvezményes kamatozású törlesztőrészletét vállalni tudják. Az államilag támogatott kölcsön keretében legfeljebb 6 millió forint összegű hitelt vehetnek fel, amelynek a felét azután az elvégzett munka számlái alapján rögtön törleszti is az államkincstár a támogatásból.

Létező igényekre kínálunk megoldást, és olyan szélesre tártuk a kaput, amennyire csak lehetett. A támogatások szinte minden olyan munkára, ­kiadásra felhasználhatók, amelyek az otthon felújításához kapcsolódnak. Az érdeklődés az előzetes magas várakozásainkat igazolja.

A csok bevezetése után megugrottak a telek- és ingatlanárak, a lakásfelújítási támogatás bejelentését követően sokak szerint a mesterek tolla fog majd vastagabban. Mit gondol erről?

Nem kérdés, a csok is drágította az ingatlanokat, ez a keresleti és kínálati ár egyszerű közgazdasági összefüggéseiből kö­vetkezik. A csokhoz köthető drá­gulás mértékét azonban senki nem tudja pontosan kimutatni, hiszen több párhuzamos hatás is érte a lakáspiacot.

Egyrészt valóban beértek az otthonteremtési támogatások, amelyek egyértelműen megnövelték a keresletet, ennek pedig nyilvánvalóan árfelhajtó hatása van. De emlékezzünk csak vissza! Amikor öt évvel ezelőtt bevezettük a csokot, az építőipar padlón volt, alig kezdődtek új építkezések, rengeteg bedőlt, félbehagyott projekt volt. A csok révén ezek az építkezések újraindultak, beindult az értékesítés, és párhuzamosan bejöttek újabb ingatlanfejlesztések is. Ráadásul ezekben az években számottevően javult az életszínvonal, nőtt a fizetőképes kereslet, Magyarország egyre népszerűbb turistacélpont is lett, ami szintén árfelhajtó hatású.

Azt se felejtsük el, hogy miután a magyarok több mint 90 százalékban saját tulajdonú lakásban élnek, az áremelkedés a keresleti mellett a kínálati oldalon is megjelent, hiszen egy új ingatlanba költözéskor a régit is drágábban tudják eladni.

Ami az otthonfelújítási támogatást illeti, komoly fehérítő hatással számolhatunk – hiszen csak számlaalapú teljesítést lehet elszámolni, ráadásul a szabályok szerint anyag és munkadíj jellegű kifizetésekre is szükség van a támogatáshoz. Azoknak, akik a koronavírus miatt elvesztették a munkájukat, a most meginduló felújítások munkalehetőséget kínálnak. A nagyobb kereslet és az emelkedő szolgáltatási árak abban is segíthetnek, hogy azok az építőipari szakemberek, akik eddig külföldön dolgoztak, most már itthon is megtalálják a számításukat. Végül pedig azt se felejtsük el, hogy a szakemberek is családban élnek, így ők is igénybe vehetik a családtámogatásokat.

A támogatás bevezetése előtt is hónapokat kellett várni egy-egy festőre, burkolóra. A megrendelések felfutása miatt még hosszabb lehet a várakozás. A támogatási program kellően rugalmas ebben a tekintetben?

Az otthonfelújítási támogatás iránti kérelem benyújtására 2022 végéig van lehetőség, azaz van idő megtalálni a beruházót. Persze észszerű néhány hónappal az előtt kérni a kölcsön folyósítását, amikor a felújítás indul. Ami a támogatást illeti, ott utófinanszírozást vállalunk, vagyis ha most jön a fűtésszerelő, de a festő majd csak hónapok múlva érkezik, addig is lehet gyűjteni a számlákat. Amit előretekintve mondhatok: amíg polgári kormánya van az országnak, addig a családtámogatások folytatódnak.

Van-e még olyan programpont, amelyen gondolkodnak?

Ami az otthonteremtést illeti, azt látom, hogy minden olyan élethelyzetre kínálunk megoldást, amely a családoknál segítségért kiált: a gyermeket vállalók és a gyermeket nevelők is széles körű lehetőségekkel tudnak élni. Vannak és lesznek is olyan otthon-korszerűsítési programjaink, amelyek szintén növelik a háztartások kényelmét. Folyamatosan elérhetők az energetikai korszerűsítési támogatások, nagyon népszerű a háztartásigépcsere-program, és várhatóan mind több, kifejezetten az alternatív energiaforrások felhasználását támogató lehetőség is lesz. Bízom benne, hogy sokan élnek a felkínált segítséggel.

Novák Katalin csok családtámogatás
Kapcsolódó cikkek