Magyar gazdaság

Bevezetnék a nemzetközi szolidaritási adót

A válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben – írja a Financial Times.

Az IMF szerint az ideiglenes csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték, megnyugtatná a válság által leginkább sújtottakat, ha azt tapasztalnák, hogy a járvány elleni küzdelemből a társadalom minden rétege kiveszi a részét.

Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta:

a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.

Fotó: Shutterstoc

Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz – mondta Gaspar.

Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai. A Nemzetközi Valutaalap javaslatát ahhoz hasonlította, mint amikor Németország újraegyesítése után szolidaritási adót vezettek be.

Az IMF és a G20 is társasági minimumadót akar

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan a Nemzetközi Valuataalap és a G20 államok is nemzetközi minimum bevezetését szorgalmazzák a társasági adóra – derült ki az IMF és a Világbank szerdai tavaszi közgyűlésén.

 

IMF adó
Kapcsolódó cikkek