Magyar gazdaság

Az IMF és a G20 is társasági minimumadót akar

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan a Nemzetközi Valuataalap és a G20 államok is nemzetközi minimum bevezetését szorgalmazzák a társasági adóra – derült ki az IMF és a Világbank szerdai tavaszi közgyűlésén.

A Nemzetközi Valutaalap üdvözli az Egyesült Államok javaslatát a globális társaságiadó-minimum bevezetésére, hisz a kormányoknak forrásokra van szükségük a válság leküzdéséhez, a pandémia idején is gazdagodó vállalatok és egyének pedig képesek több adót fizetni – mondta az IMF és a Világbank szerdai virtuális közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón Vítor Gaspar, az alap költségvetési ügyekért felelős igazgatója.

Joe Biden új amerikai elnök kétezer milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztő programja finanszírozására emelni tervezi a társasági adót, ami egy globális nélkül kedvezőtlen helyzetbe hozná az USÁ-t az adóversenyben. A közgyűléssel párhuzamosan a világ 20 legnagyobb gazdasága (G20) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei is tanácskoztak, és ők is támogatják a minimumadót – mondta újságíróknak Daniele Franco, a G20 elnöki posztját idén birtokló Olaszország gazdasági minisztere.

A minimumadóról a G20 júliusi velencei ülésén születhet döntés

– tette hozzá.

A világ pénzügyi vezetői 650 milliárd dollárral megemelik a Nemzetközi Valutaalap tartalékát és meghosszabbítják a fejlődő országok adósságszolgálati moratóriumát, hogy ezzel is segítsék őket a pandémi elleni harcban – értesült a közgyűlést megelőzően Reuters. A G20 folytatja a harcot a világkereskedelmi protekcionizmus ellen, és hangsúlyozza a tagok elkötelezettségét a klímaváltozás elleni harc iránt is – idézte a hírügynökség az ülés közleménytervezetét. E célok évekkel ezelőtt, az előző amerikai elnök, Donald Trump idején halványodtak el a csoport kommunikációjában. A tartalék – az SDR-állomány – megemelése elméletben az alap valamennyi tagja számára likviditást teremt, és segíthet annak a harmincnál is több országnak, amelyek adósságproblémákkal küzdenek, vagy ennek a küszöbére sodródtak.

Az IMF még kedden hat százalékra emelte előrejelzését a világgazdaság idei növekedésére a januári 5,5 százalékról.

Ez a legerősebb éves fellendülés lenne az elmúlt négy évtized idősorában a tavalyi 3,3 százalékos visszaesés után, ami a legnagyobb békeidőben történt zuhanás volt a 30-as évek nagy világgazdasági válsága óta. A valutaalap szerdán megjelent költségvetési jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a pandémia következtében növekedtek a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek a világban. A gyengébb egészségügyi rendszerekkel rendelkező szegény országokban nagyobb eséllyel halnak meg a fertőzöttek, és a nyomor a járvány gyorsabb terjedésével jár.

Fotó: Getty Images

A munkaerőpiaci károk egy része tartóssá válhat, ahogy az iskolabezárások hatásai is:

a fejlett országokban a teljes iskolaév negyedének, a feltörekvő és fejlődő országokban a felének megfelelő az oktatási „veszteség”, az utóbbi csoportban hatmillió gyermek számára mindez az iskolázása végét jelenti. Az IMF-dokumentum a fejlett országoknak az adózás progresszivitásának emelését ajánlja, és több örökösödési és vagyonadó beszedését. Megfontolandónak nevezi a kilábalási hozzájárulások bevezetését és a társasági adók emelését is.

A többi országnak az adóbeszedés javítását ajánlják, hogy fedezetet találjanak a szociális kiadások emelésére.

Az IMF szerint szükséges az alacsony jövedelmű országok pénzügyi támogatása: a fenntartható fejlődés céljaira 121 feltörekvő és fejlődő országnak 3000 milliárd dollárt szükséges költenie 2030-ig. Ehhez – és kiemelten a koronavírus elleni vakcinák beszerzéséhez – a nemzetközi közösség támogatására lesz szükségük – írta a dokumentum. A nemzetközi felmérések szerint ebben az országcsoportban már a pandémia előtt is népszerű gondolat volt az oktatási, egészségügyi és idősellátási kiadások növelése progresszívabb adóztatás útján, és a legújabb felmérések szerint ez a kívánság 15 százalékponttal emelkedett is azokban a háztartásokban, amelyekben valakit megbetegített a koronavírus, vagy valaki elvesztette a munkahelyét.

Hajlandó több adót fizetni a világ egyik leggazdagabb embere

Jeff Bezos, az Amazon vezetője támogatja a Biden-kabinet társasági emelésére tett javaslatát.

 

IMF Joe Biden társasági adó G20 Amazon
Kapcsolódó cikkek