Egekbe szöktek az ingatlanárak Kolozsváron
Jóformán észrevétlen maradt a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság a romániai ingatlanpiacon, amely a számos ágazatot sújtó visszaesés közepette folyamatosan fejlődik, a lakásárak feltartóztathatatlanul emelkednek. Miközben a pandémia évében számos szegmens – elsősorban a vendéglátóipar és az idegenforgalom – gyakorlatilag padlót fogott, az ingatlanpiaci befektetések 2019-hez képest 28 százalékkal nőttek tavaly, amikor a tranzakciók értéke elérte a 900 millió eurót. Mindez a kelet-közép-európai államokban eszközölt ingatlanberuházások összvolumenének a 8,5 százaléka, ezáltal Romániának sikerült megdupláznia részesedését a régióban, megelőzve például Bulgáriát, Magyarországot és Szlovákiát. A járványhelyzet ellenére 2020-ban az adásvételek száma is növekedett: 602 805 ingatlant értékesítettek hivatalosan az országban, ami 11,6 százalékos növekedés az előző évben jegyzett 540 ezerhez képest. Ugyanakkor míg 2019-ben 7,4, tavaly 3,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak az országban, a felfelé ívelő trend pedig idén májusban is folytatódott, 0,7 százalékkal, és átlagosan 1406 euróba kerül a lakóingatlanok hasznos felülete négyzetméterenként.
Jó ideje Kolozsvár számít a legdrágább településnek a romániai ingatlanpiacon, a kincses városban átlagosan 1910 euróba kerül egy négyzetméter lakófelület. Erdély fővárosa ezt elsősorban a dinamikus fejlődésének, a magas, több mint százezres egyetemi hallgatói létszámnak, továbbá az IT-szektorban dolgozók bevonzásának köszönheti. Kolozsvárt Bukarest követi 1484 eurós négyzetméterenkénti átlagárral, majd Brassó (1360 euró), Temesvár (1335 euró) és a Fekete-tenger partján lévő Konstanca (1298 euró) következik a rangsorban. Szakértők szerint még úgy is megéri ingatlanba fektetni, hogy a befektetés az eddigi tíz-tizenöt év helyett húsz-huszonöt év alatt térül meg. A kincses városban gyakorlatilag elszabadultak az árak, olyan lakást is kínálnak a piacon, amelynek négyzetméteréért 3500 eurót kérnek, amit sokan mesterségesen felturbózott árnak tartanak. Hasonló a helyzet a bérleményeknél, 200 euró alatt nemigen lehet garzonlakást bérelni Kolozsváron, a kétszobásak bérleti díja 400 eurónál kezdődik. A csillagászati árakkal kapcsolatos kritikákra Emil Boc polgármester a napokban úgy reagált: a borsos albérlet- és ingatlanárak a magas életszínvonallal állnak összefüggésben. Különben a kolozsvári ingatlanpiacnak annak ellenére sikerült felívelő pályán maradnia, hogy az albérletekre a járvány miatt a felsőoktatási intézményekben elrendelt online oktatás következtében jelentősen visszaesett a kereslet.
A bérbeadás terén amúgy roppant élelmesek a kolozsváriak, legyen szó hivatalos szállásadókról vagy lakástulajdonosokról. Amint a térség legnagyobb könnyűzenei fesztiváljának számító Untold szervezői bejelentették, hogy a tavaly a járvány miatt elmaradt megabulit az idén szeptemberben megrendezik a Szamos-parton, egekbe szöktek a bérleti díjak a kincses városban. A szállodákban, panziókban, motelekben a szokásos ár tízszereséért kínálják a szobákat, apartmanokat a szeptember 9–12. közötti időszakra, ugyanakkor például egy egyszobás lakásért 1,6, míg egy háromszobás villáért 2,5 millió forintnak megfelelő összeget kérnek négy éjszakára. És még ezek a bérlemények sem maradnak üresen, ugyanis a mintegy százezer napi fesztiválozó jelentős része külföldi (a legutóbbi, 2019-es Untold-rendezvényen 375 ezren vettek részt), akiknek a vastag pénztárcán kívül mindössze a koronavírus elleni oltási igazolást kell magukkal vinniük Kolozsvárra. A szervezők abban reménykednek, hogy a román hatóságok a nyári hónapokban további enyhítéseket vezetnek be, például a fesztiválokra nemcsak a beoltottak mehetnek korlátozás nélkül, hanem azok is, akik negatív PCR-teszttel rendelkeznek, vagy átestek a koronavírus-fertőzésen.
Romániában egyébként azért is engedélyezhetik a nagyszabású rendezvényeket, mert levonult a járvány harmadik hulláma, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 50-100 körülire csökkent naponta, ilyen alacsony értéket legutóbb a tavaly júniusi mélypont idején mértek. Aggasztó azonban, hogy kifulladt az oltási kampány, a 19 milliós országban a lakosság mindössze negyedét, 4,5 millió embert immunizáltak koronavírus ellen.
Kolozsváron átlagosan
1910
euróba kerül egy négyzetméter lakóterület


