BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európai csúcson a hazai infláció

Az éves infláció májusban Magyarországon volt a legmagasabb, 5,3 százalékos, az Európai Unión belül – mutatta ki az Eurostat. A második legmagasabb harmonizált fogyasztói árat, 4,3 százalékot Lengyelországban, a harmadik legnagyobbat – 4 százalék – Luxemburgban mérték. Az uniós átlag 2,3 százalék volt, az eurózóna átlaga pedig 2 százalék. A magyarországi havi drágulás 0,6 százalékot tett ki, ezzel elmaradt Málta 1,3 százalékos értékétől, viszont meghaladta a 0,3 százalékos uniós átlagot. A szakértők az infláció csillapodását várják a következő hónapokban Magyarországon, azonban az éves átlagos fogyasztói árindex érdemben a jegybank 2–4 százalékos inflációs célsávja felett alakulhat.

A Magyar Nemzeti Bank többször jelezte, hogy a jövő keddi, júniusi kamatdöntő ülésén emelni kívánja az alapkamatot, ráadásul nem is egyedi lépésként, hanem egy kamatemelési ciklus kezdeteként. Az elemzők arra számítanak, hogy háromhavonta 15 bázispontot emel az alapkamaton a jegybank.

A bankközi kamatlábak alapján a

piac három hónap múlva 0,93 százalékos, egyéves távlatban 1,23 százalékos irányadó kamatot áraz. Az MNB tegnap még 0,75 százalékon tartotta a piac által irányadónak tekintett, 0,75 százalékos kamatát, azonban lehetséges, hogy a jövő csütörtöki aukción már magasabb lesz a ráta. A jövő héten az MNB ismerteti a frissített inflációs pályáját, és a gazdaság újranyitásának inflációs hatásairól is tehet közzé elemzést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.