Magyar gazdaság

Indul a tesztüzem az Északi Áramlat-2-ön

A jövő héten megkezdődik a tesztüzem az Északi Áramlat-2 gázvezetéken, jelentette be szerdán Alekszandr Drozsgyenko, a leningrádi régió kormányzója.

Innen indul ki a Németországba gázt szállító vezeték, amelynek megépítése éles vitákat váltott ki az Európai Unión belül és azon túl is.

Az Egyesült Államok azonban a múlt hónapban felfüggesztette a kivitelező vállalattal és annak vezérigazgatójával szemben korábban hozott szankciókat, amelyet Joe Biden elnök azzal indokolt, hogy a projekt már szinte teljesen elkészült, és a büntetőintézkedések fenntartása kárt tenne az Európához fűződő amerikai kapcsolatokban.

Fotó: Shutterstock

A 9,5 milliárd eurós projekt keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart mintegy 1200 kilométer hosszúságban, amelyből már csak 80 kilométer nincsen kész.

Kiépítésével Oroszország elvileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitországot,

és egyetlen útvonalra terelhetné át az Európának szánt orosz gázszállítmányok 80 százalékát, egyúttal domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.

Biden
Kapcsolódó cikkek