Ismét kétszámjegyű a bérdinamika
Áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 440 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mint írják, a bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 12,7 százalékkal – nőttek.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 400 100 forintra becsülhető, ez 9,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 425 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 436 100 forint volt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 282 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 291 200 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (764 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (252 400 forint).
A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 439 900, a költségvetésben 397 200, a nonprofit szektorban 371 700 forintot ért el, ami 8,7, 12,6, illetve 8,7 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag növekedését.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 393 900 forintra becsülhető, ez 9,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
A reálkereset 5,8 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,6 százalékos növekedése mellett.


