Magyar gazdaság

Megmondjuk, mennyit keresnek a szlovákok

Szlovákiában az év első negyedében az országos átlagbér 1124 euróra nőtt, ez 3,5 százalékkal, abszolút számokban kifejezve 38 euróval több, mint 2020 első negyedében – jelentette a Szlovák Statisztikai Hivatal. Ha az hatását is figyelembe vesszük, akkor a tényleges bérnövekedés mértéke 2,5 százalék.

Fotó: dpa Picture-Alliance /AFP

A világjárvány kitörése előtt Szlovákiában éves szinten 7-8 százalékkal emelkedtek a nominális fizetések, ám a mostani, 3,5 százalékos növekmény is jónak mondható, hiszen a járvány miatt a vizsgált időszakban másfél százalékponttal nőtt a elérve a 7,1 százalékot (abszolút számokban kifejezve a 194 ezret).

A statisztikai hivatal által vizsgált 19 ágazatból 6 esetében estek a bérek, leginkább a járvány által meggyötört szállodaiparban és a vendéglátásban (3,2 százalékkal), viszont az egészségügyben 14,5 százalékkal nőttek a javadalmazások.

Összességében jelentősek a különbségek az egyes ágazatok között: a legjobban a bankszektor és az informatikai ágazat fizet, a bruttó havi átlagbér mindkét szegmensben meghaladja a 2000 eurót. Az iparban a friss mutató 1194 euró, a közlekedésben 1054, az oktatásügyben 1042, a kereskedelemben 1012, a mezőgazdaságban 882, az építőiparban 768, a vendéglátásban viszont csak 575 euró. A látványos növekedést produkáló egészségügyben 1289 euróra kúszott az átlagbér.

Fotó: PATRICK PLEUL / dpa Picture-Alliance via AFP

Az 1124 eurós országos átlagbér azonban kissé csalóka, ugyanis Szlovákia nyolc megyéje közül csupán a fővárost magában foglaló Pozsony megye haladja meg az átlagot, mégpedig jócskán (1432 euró), míg a többi hét megye az országos átlag alatt van.

Általánosságban elmondható, hogy a nyugati országrészben 1000 euró feletti a mutató, ám kelet felé haladva (leszámítva Kassa megyét) 1000 euró alá esik az átlag.

A sereghajtó Eperjes (Presov) megye mindössze 866 euróval „büszkélkedhet”, vagyis 570 (!) euróval van elmaradva a fővárostól és vonzáskörzetétől. A bérfejlesztés üteme ugyan megtorpant 2020 és 2021 első negyedéve között, ám a vizsgált időszakban a boltok, éttermek, kávézók hónapokig zárva tartottak, ezért a lakosság megtakarítása érezhetően nőtt. 2020 márciusában a lakossági folyószámlákon csaknem 40 milliárd euró pihent, de ez mára elérhette a 46 milliárdot is.

átlagkeresetek Szlovákia
Kapcsolódó cikkek