Magyar gazdaság

Szavazhat Új-Kaledónia az elszakadásról Franciaországtól

December 12-én népszavazást rendeznek Új-Kaledónián a Franciaországtól való elszakadásról – mondta a francia kabinet szerdai ülése után Sebastien Lecornu, a tengerentúli területekért felelős miniszter a Bloomberg jelentése szerint.

Az Ausztráliától 1500 kilométerre keletre elhelyezkedő csendes-óceáni szigetcsoport lakossága a háromszázezret sem éri el, de gazdasági értelemben az egyre értékesebbé váló nyersanyagok korában van tétje a referendumnak, hiszen Új-Kaledónia rendelkezik a világ negyedik legnagyobb nikkeltartalékával.

A politikai tét is jelentős.

Lecornu a dekolonizációs folyamat fontos állomásának, és a konvergencia és stabilitás új korszakát bevezető aktusnak nevezte a népszavazást. A harminc évnyi béke után ismét felerősödött etnikai feszültség azzal fenyeget, hogy visszatérhet a 1980-as évekre jellemző instabilitás és erőszak.

A szigetcsoport egyes részein többségben lévő őslakos melanéz kanakok – azzal a panasszal, hogy háttérbe szorítják őket a gazdaságban, többek közt a nikkel kitermelésének az irányításában – a függetlenné válást támogatják, de már kisebbségbe szorultak az európai, polinéz és ázsiai bevándorlókkal és leszármazottaikkal szemben. Az 1998-ban aláírt nouméai egyezmény értelmében három népszavazást lehet tartani az elszakadásról 2022-ig. Az előző kettőben – 2018 novemberében és 2020 októberében – a többség a Franciaországhoz tartozás mellett döntött.

Fotó: Shutterstock

Az új-kaledóniai feszültség kényelmetlenné válhat a jövő áprilisi választásokra készülő Emmanuel Macron elnök számára.

A miniszter, Lecornu elismerte: az a kockázat, hogy egyes francia politikusok kampánytémává akarják tenni a kérdést. Ennek elejét veheti, ha a problémát a kampány felpörgése előtt lezárják egy népszavazással.

Igaz, egy esetleges fiaskó a referendumon még kényelmetlenebb helyzetet teremthetne az elnök számára, hiszen a szigetcsoport fontos hídfő Franciaország számára a régióban erősödő kínai befolyással szemben – írta a Bloomberg.

Algoritmusok segítségével oszt szét 3 milliárd eurót Franciaország

Az életképes, ám a járvány hatására nehéz helyzetbe került vállalkozások megmentése a program célja.

 

függetlenség Franciaország Új-Kaledónia nikkel
Kapcsolódó cikkek