Ritka rossz formában a bitcoin, már a 100 ezres szint megtartása is eredmény - gyülekeznek a fellegek, de egy dologba még kapaszkodhatnak a befektetők
Kétségtelenül gyenge időszakát éli a bitcoin, a legnagyobb kriptodeviza az elmúlt egy hónapban több mint 6 százalékot vesztett értékéből, egyelőre pedig nem látszik, honnan érkezhet lendület az alternatív devizák királyának piacára.

Egyre csúnyább a bitcoin éve, köröket ver rá a magyar tőzsde
A token október elején beállított 125 ezer dollár környéki történelmi árfolyamcsúcsáról már 16,5 százalékot esett, és ugyan az kétségtelen, hogy ezen időszak az amerikai tőzsde számára sem volt kiugróan erős, az S&P 500 2 százalékot még erősödni is tudott október eleje óta, így a bitcoin alulteljesítése a tőzsdéhez mérten is egyértelműen látszik.
A bitcoin idei éve pedig, ha minden a friss trendek szerint megy tovább, a végén még egyértelműen csalódást keltő is lehet:
- a legnagyobb kriptodeviza mindössze 7 százalékos erősödést tudhat magának a jelenlegi állás szerint,
- ami nem csak az S&P 500 16,7 százalékos teljesítményét múlja alul, de egyenesen nagyságrendekkel marad el
- a magyar tőzsde ralijától, mely 35 százalékos felfutást tudhat magáénak az idén.
Kormányzati leállás, kockázatkerülés, ETF-letargia
A bitcoin alulteljesítésének nincs egyetlen olyan oka sem, amelyre minden kétséget kizáróan rá lehetne mutatni, mint egyes számú katalizátorra, van viszont több olyan körülmény is, melyek együttállása már elég lehet ahhoz, hogy lerántsa a legnagyobb kriptodeviza árfolyamát a jelenlegi szintekre.
Ezek egyike az immár rekordhosszúságúra nyúlt amerikai kormányzati leállás,
mely növeli a piacon az idén egyébként is rendre felbukkanó befektetői bizonytalanságot: a kérdőjelek (és a tartósan 15 feletti VIX index) láttán a befektetői tőke nem az extrém spekulatív kriptopiac felé indul meg, hanem a biztosnak vélt, bejáratott, jól ismert eszközök felé, mint az arany vagy az államkötvények. A bizonytalansághoz természetesen az amerikai–kínai kereskedelmi feszültségek is hozzájárulnak, ahogy az orosz–ukrán háború geopolitikai feszültsége, az izraeli helyzet bizonytalansága, valamint a piac túlvettségével kapcsolatos félelmek is megjelenhetnek a háttérben, melyek együttesen profitrealizálásra késztethetik a befektetőket, eszközosztálytól függetlenül.
Itt azért érdemes megjegyezni, hogy a bitcoint láttuk már az idén egy igazán extrém helyzetből is talpra állni, a legnagyobb token az áprilisi felszabadulás napja után úgy szakadt be, mint szinte még soha, amint viszont elindult a stabilizáció a piacon, a bitcoin elszállt, és gyakorlatilag minden más eszközre köröket vert rövidesen – ez a forgatókönyv most sincs kizárva. Annyit viszont érdemes megemlíteni, hogy – szemben az akkori helyzettel – most a tőzsdék nem kerültek lényegi gödörbe, minden bizonnyal az erős vállalati eredmények által generált optimizmus nyomán, így a kezdeti felállás kicsit más lesz most, ha a bitcoin ismét nagyot villantana.
A mostani gyengélkedést pedig mindezeken felül az eddig relatíve stabil támaszként megismert ETF-ek is csak súlyosbítják,
a bitcoin amerikai tőzsdén jegyzett alapjai ugyanis szakadatlanul csak vesztik a befektetői tőkét,
a TheBlock adatai szerint az elmúlt napokban már az 500 millió dollár feletti napi nettó kiáramlások sem voltak ritkák, erre pedig ilyen vehemenciával korábban nem sokszor volt példa. Az ETF-ek tőkevesztése azt jelzi, hogy a nem főprofilként kriptózó befektetők megunták a token szenvedését, és inkább máshol próbálnak szerencsét a tőkéjükkel.


