BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszaesett áprilisban a gyógyszerforgalom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A márciusi, több mint 50 milliárdos forgalmat követően áprilisban csupán 45,1 milliárd forintot tett ki a támogatott vényköteles gyógyszerek eladása. Ugyan a gyógyszerek forgalma valamivel több, mint 11 százalékkal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva, ám 2020 áprilisához képest 5,5 százalékos az emelkedés. A gyenge áprilisi eredmények nem meglepők, ugyanis az eladási adatok arra engednek következtetni, hogy a lakosság márciusban több hónapra előre kiválthatta a szükséges gyógyszereket. A pandémia hatását – mint a gyógyszertárba járást befolyásoló tényezőt – sem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel áprilisban még javában zajlott Magyarországon a koronavírus-járvány harmadik hulláma.

Áprilisban 14,1 millió doboz vényköteles támogatott gyógyszer fogyott Magyarországon, 13 százalékkal kevesebb, mint márciusban. Az előző évi azonos időszakával összevetve a dobozok eladásának volumene 1,1 százalékkal magasabb volt. A gyógyszerforgalom és a dobozeladások adataiból jól látszik, hogy lassulás esetén a gyógyszerdobozok száma nagyobb mértékben esik vissza, mint a forgalmi érték. Megállapítható, hogy a dobozeladások és a gyógyszerforgalom közötti növekedési olló egyre csak nyílik, ennek oka elsősorban a gyógyszerárak emelkedése.

Az összes nagy súlyú kategóriában lassulást tapasztaltak áprilisban az előző hónaphoz mérten. Az előző évhez viszonyítva azonban növekedést értek el, kivéve a daganatellenes szerek forgalmát, ebben a csoportban ugyanis 1,7 százalékos a visszaesés, ami részben az előző havi gyógyszerfelhalmozással magyarázható. Nagymértékben, 21 százalékkal esett vissza az előző hónap óta a kis súlyú, szisztémás fertőzésellenes szerek forgalma, elsősorban az antibakteriális szerek eladásainak csökkenése miatt. Az előző évhez képest nagymértékben emelkedett az urogenitális rendszer és a nemi hormonok szintén kis súlyú szereinek (45,8 százalék), valamint a minimális súlyt képviselő parazitaellenes készítményeknek (50,5 százalék) a forgalma. Az előző csoporthoz tartoznak például a nőgyógyászati és az urológiai készítmények, az utóbbihoz a féregűzők és a parazitaellenes szerek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.