Magyar gazdaság

Szigorú feltételek mellett jöhetnek a vendégmunkások Magyarországra

Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter belgrádi útján számolt be a legfrissebb kormányzati döntésekről.

A legutóbbi hat után most újabb hét olyan jogszabályt fogadott el a kormány, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság Európában a leggyorsabban induljon újra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban. A tárcavezető hozzátette, munkaerőpiacot illető jogszabály-módosításokkal lehetővé válik, hogy "ellenőrzött módon és szigorú feltételek között lehetőség legyen arra, hogy nem szomszédos harmadik országbeli munkavállalók átmeneti időre Magyarországra jöjjenek munkaerő-kölcsönzésen keresztül is". Ennek megfelelően nagyon szigorú feltételrendszer szerint minősített munkaerő-kölcsönzői kört állapítanak majd meg, amely a komoly, nagy tapasztalattal és nagy, nemzetközi kitekintéssel bíró magyar munkaerő-kölcsönző cégek számára megteremti annak a lehetőségét, hogy szakképzett munkaerőt bocsássanak a magyar vállalatok rendelkezésére.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Egy másik jogszabály pedig lehetővé teszi, hogy a jövőben a munkahelyet teremtő bértámogatást mindenfajta megkötés, bürokratikus kötelezettség nélkül igénybe vegyék a vállalkozások annak érdekében, hogy regisztrált álláskeresőket vehessenek fel. Emellett a kis- és közepes vállalkozások egyre több hitellehetőséghez jutnak, egyre több dolguk van a közjegyzőkkel, és annak érdekében, hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet, a felmerülő közjegyzői munkadíjakat ötven százalékkal mérséklik". Emellett csökkennek a beruházásokhoz kötődő régészeti költségek is, hogy ne csússzanak emiatt hónapokat a beruházások.

 

munkaerőkölcsönzők Szijjártó Péter vendégmunkások
Kapcsolódó cikkek