Júliusban országosan 2,7, Budapesten 2,4 százalékkal emelkedtek a lakbérek júniushoz képest – áll a KSH-ingatlan.com friss lakbérindexében. Eszerint a 2021. januári mélyponthoz képest Budapesten a kiadásra kínált lakásokat átlagosan 8,5 százalékkal magasabb lakbérért hirdették, ami kerülettől függően többnyire 8–9 százalék közötti drágulást tükrözött, kivéve a pesti külső kerületeket, ahol ennél kisebb mértékben nőttek a díjak ebben az időszakban. A tavaly júliusitól még ennek ellenére is elmaradt 0,2 százalékkal a fővárosi árszint, mivel a belső kerületekben továbbra is 1,9 százalékkal alacsonyabbak voltak az árak, a középső kerületekben viszont 2,8 százalékkal már meghaladták a tavaly júliusi szintet. 

Budapesten augusztus közepén a kiadásra kínált lakások és házak bérleti díja 145 ezer forint volt – 5 ezer forinttal alacsonyabb a 2020 augusztusinál –, ami 20 ezer forintos visszaesés 2019 azonos időszakához képest. 

Az Ingatlan.com elemzése szerint augusztus közepén a nagy egyetemvárosok közül Debrecenben, Szegeden és Pécsen tízezer forinttal emelkedett a bérleti díj.  

Fotó: Shutterstock

A 2015-ös átlagokhoz képest a lakbérindex szerint az országos bérleti díjak 38, a budapestiek 30 százalékkal voltak magasabbak idén júliusban, ám ez még elmarad a 2020 januárjában elért rekordtól, amikor mind az országos, mind a fővárosi mutató bő 40 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet

– mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egyelőre érdemi áremelkedést nem látni a piacon, amelyen bérbeadói szempontból a 2019 nyári csúcshoz mérik a helyzetet, hiszen a 2020-as mélypont nem mérvadó, legfeljebb a visszapattanás ívét engedi majd látni. A Duna House félezer saját és külső lakást kezelő cégét, a Home Managementet vezető Kétszery Zsuzsa a VG megkeresésére kifejtette: a viszonyítási pont 2019 nyara, oda kellene visszakapaszkodni. A bérleti díjak tavaly 30-50 százalékkal estek a budapesti belső városrészekben, miután bezuhant az Airbnb-piac, amely irreálisan felfelé húzta az árakat. 

Egy hipergyors visszarendeződés történt az előtti világba, az Airbnb-lakások pedig kikerültek a piacról, vagy a korábbi díjak töredékéért hosszú távra adják ki őket.

Így a bérleti díjak lényegében csak a belvárosban csökkentek, míg a külvárosokban ugyanannyit fizettek a bérlők.

A járvány időszaka a hosszú távú bérlőknek kedvezett, akik a korábbival azonos díjért jobb helyre, pazarul kialakított és felszerelt lakásokba költözhettek, vagy nagyobb lakást béreltek – jellemezte a helyzetet a szakember. Kétszery Zsuzsa az idén nem számít a bérleti díjak számottevő mozgására, de szerinte belső átrendeződések továbbra is zajlanak. Például a IX. kerület egyes részein, a majdani diákváros – vagy Fudan egyetem – közelében felértékelődtek az ingatlanok, és a korábbinál több vidéki diák szülei vásárolnak ott lakást. 

A felvételi ponthatárok kihirdetése után megjelenő egyetemista bérlők a tavalyinál most nagyobb mozgást generáltak,

de még nem tudni, hogy hány külföldi diák tanul az ősztől Budapesten, ők szeptemberben ezres nagyságrendben várhatók.