BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A maximumot is elérheti a nyugdíjprémium

Egyre optimistább az idei bruttó hazai termék bővülésével kapcsolatban a kormány, már a Pénzügyminisztérium is osztja az elemzők legalább hatszázalékos GDP-növekedési várakozását.

Soha eddig nem látott nagyságú prémiumot kaphatnak az idén a hazai nyugdíjasok. A magyar gazdaság sikeres és rendkívül gyors talpra állásával ugyanis olyan mértékben nőhet ebben az évben a bruttó hazai termék, hogy akár a törvényileg szabályozott maximumot, azaz 80 ezer forintot is kiutalhatják a novemberi nyugdíjakkal együtt prémiumként az arra jogosultaknak. 

A nyugdíjprémiumot 2009 óta lehetne adni, de 2017-ig egyszer sem sikerült teljesíteni annak szigorú feltételeit, többek között azt, hogy a GDP növekedése haladja meg a 3,5 százalékot, és ne legyen túlköltekezés. 

A juttatást ugyanis az adott év GDP-adatából számolják, mégpedig úgy, hogy a novemberben esedékes nyugdíj negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot megszorozzák a várható GDP-növekedés 3,5 százalék feletti eredményével. Például 5,5 százalékos várható GDP-emelkedés esetén a szorzás kettővel, 6 százalékos esetén pedig 2,5-del történik. Ennek alapján azok a nyugdíjasok, akiknek a novemberi juttatása eléri vagy meghaladja a 80 ezer forintot, az előbbi GDP-eredmény esetén legfeljebb 40 ezer, az utóbbinál pedig 50 ezer forintos nyugdíjprémiumra számíthatnak. Tehát jól látható, hogy a GDP-növekedés változásával változik a nyugdíjprémium maximális összege is.  

A kormány is nagyjából ezt az eredményt prognosztizálja. Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi rádióinterjújában arról beszélt, hogy a gazdaság száguldásának köszönhetően lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni. Jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de hozzátette: az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet. 

A kormány szerint tehát 6-6,3 százalék körüli lesz az idei GDP-növekedés, de egyes elemzők szerint ennél jóval magasabb is lehet. A VG augusztus eleji konszenzusán volt olyan elemző, aki 7, sőt 7,5 százalék feletti eredményt várt 2021-re. Ez utóbbi lenne a maximum, amit a nyugdíjprémium számításánál figyelembe vesz a törvény, e fölötti GDP-növekedés esetén sem jár már nagyobb összeg. 

A maximális nyugdíjprémium tehát az idén novemberben akár 80 ezer forint is lehet, ennek elérésére pedig minden esély megvan. Az összeg azért is lenne számottevő, mert korábban a legnagyobb nyugdíjprémium, amelyet kifizettek, 22 ezer forint volt, két évvel ezelőtt. 2018-ban 18 ezer, 2017-ben pedig, amikor először érkezett a számlákra, 12 ezer forint volt. 

Ez a pandémia egyetlen kedvező hatása a sok szörnyűség mellett – húzta alá a VG-nek Farkas András nyugdíjszakértő. 

A kétmillió-ötvenháromezer nyugdíjas közül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 215 ezernek a nyugdíja nem érte el a havi 80 ezer forintot tavaly, nekik értelemszerűen nem a maximális összeg jár, hanem kevesebb, például 60 ezer forintos nyugdíj és 6,3 százalékos GDP-növekedés esetén 42 ezer forint. 

Az sem mindegy, hogy pontosan kik kapják majd a nyugdíjprémiumot. Egy októberi kormányrendeletben várhatóan ismét megerősítik, hogy a nyugdíjak mellett kéttucatnyi egyéb – rokkantsági, rehabilitációs, korhatár előtti stb. – ellátás után is jár majd a prémium, amelyet így összesen több mint két és fél millió ember részére fizetnek ki – mondta Farkas András. Kiemelte, hogy a prémium mellett szintén fontos lesz a novemberi nyugdíjjal érkező, egyösszegű nyugdíjemelési korrekció, amelyet a KSH szeptemberi inflációs adata határoz majd meg. A nyugdíjszakértő szerint a jelenlegi várakozás az, hogy 0,6 százalékos inflációs eltérést fizetnek majd ki éves szintre számolva, azaz 7,2 százalékos egyösszegű korrekciót kaphatnak a nyugdíjasok. Ez a medián, azaz 130 ezer forintos nyugdíj esetében valamivel több mint 9000 forintot jelent, amely várhatóan november 12. körül érkezik meg a számlákra. 

A nyugdíjprémium hatása a költségvetésben is érezhető lesz. 50–80 ezer forint közötti nyugdíjprémium esetén a 2,5 millió jogosulttal számolva akár 125–200 milliárdjába is kerülhet az államnak.

 

Visszaépül a 13. havi juttatás

A kormány határozott célja, hogy fokozatos lépésekkel visszaépíti a 2009-ben eltörölt 13. havi nyugdíjat. Ennek első részletét, negyedhavi ellátást ez év elején utalták át a jogosultaknak, ez 87 milliárd forintot tett ki a költségvetésben. Jövőre a havi nyugdíj felét, 2023-ban a háromnegyedét, 2024-ben és azt követően pedig már a teljes 13. havi tételt megkapják a nyugdíjasok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.