BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így változott az élelmiszerfogyasztás a harmadik hullámban

A Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület közös kutatása szerint a harmadik hullám nem ugyanolyan volt mint az első.

A Nébih, a Debreceni Egyetem GTK Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform Egyesület a koronavírus-járvány harmadik hullámában is készített felmérést az élelmiszerfogyasztási szokások változásáról.

Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld

A reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a járvány harmadik hulláma idején már bátrabban mentünk boltba és szemben az első hullám 80 százalékos értékével, már majdnem mindenki hordott maszkot is, ám az üzletek látogatásának gyakorisága elmaradt a járványt megelőző időszaktól. Míg a járvány előtt a boltokat csak hetente egyszer látogatók száma a lakosság közel hatodát tette ki, addig a harmadik hullámban már az emberek két ötöde vásárolt ilyen gyakorisággal.

Az élelmiszerek vásárlása során továbbra is az íz és a minőség voltak a legfontosabbak, ám szemben az első hullámmal, csökkent az élelmiszerek tartósságának jelentősége. 

A zöldségek, gyümölcsök, tojás és a fagyasztott termékek népszerűsége nőtt a legnagyobb mértékben, míg  a gyorséttermi ételekből, rágcsákból, édességekből kevesebbet vásároltunk.

Az online bevásárlást egyre többen választották ugyan, de a válaszadók kétharmada továbbra sem rendelt még élelmiszert online és csak kevesebb mint 10 százaléka élt gyakran ezzel a lehetőséggel. Ráadásul azon megkérdezettek több mint fele, aki először a járvány alatt vásárolt online élelmiszert, úgy nyilatkozott, hogy ezt a gyakorlatot nem fogja folytatni.

Az online bevásárlásnál többen éltek az ételrendelés lehetőségével, a harmadik hullámban az emberek több mint ötöde gyakran élt a házhoz szállított étel lehetőségével. Az először a járvány alatt rendelők 40 százaléka azonban nem kívánja tartani ezt a szokást.

Az otthoni élelmiszertartalékok mennyisége nőtt, így 20 százalék körüli azok aránya, akik arról számoltak be, hogy a náluk található élelmiszerek mennyisége olyan sok, hogy lejárat előtt nem fog elfogyni, ugyanakkor csökkent azok aránya, akik ezt felajánlanák rászorulóknak.

A járvány első és harmadik hulláma között majdnem kétszer annyian híztak, mint ahányan fogytak és a magyar lakosság testtömege átlagosan további 30 dkg-mal gyarapodott tavaly tavasz óta. 

Nem sikerült tehát lefaragni az első hullám idején felszedett 1 „karanténkilóból”, ám a súlygyarapodás üteme csökkent.

A járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések terén a harmadik hullámban szinte csak a maszkviselés aránya növekedett, a többi óvintézkedés terén csökkent a lakossági fegyelem.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.