Egy sor egészségügyi döntést hozott a kormány a hétfő esete megjelent Magyar Közlöny szerint. Így hamarosan a tizedik évfolyamot teljesített orvostanhallgatók is olthatnak , már az idén 200 millió forint támogatásban részesül az állami tulajdonba került Róbert Károly Meddőségi Centrum, folytatódhat a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése is, felgyorsulhatnak az Egészséges Budapest Program beruházásai.

Fotó: Mónus Márton/MTI

A kormány 11 milliárd forintot hagyott jóvá a Fejér megyei Szent György kórház fejlesztésére, amelyre a pénzügyminiszternek már az idei költségvetésből 1,3 milliárd forintot kell biztosítania, jövőre pedig további 1 milliárdot.

Nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűnek minősített a kabinet az Egészséges Budapest Programmal összefüggésben több beruházást is. A fejlesztések érintik a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáját, beleértve az új diagnosztikai központot, illetve a transzplantációs részleget. Emellett az egyetem több budapesti telephelyének beruházása is szerepel a listán:

  • Budapest VIII. kerület – I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika fejlesztése
  • Budapest VIII. kerület – Kálvária téri épület – szakrendelő kialakítása
  • Nagyvárad téri Elméleti Tömb felújítása
  • Budapest VIII. kerület – Oktatási épület kialakítása
  • Budapest VIII. kerület – Markusovszky Lajos Kollégium (homlokzat energetikai korszerűsítése)
  • Budapest VIII. kerület – Balassa János Kollégium (homlokzat energetikai korszerűsítése)
  • Budapest IX. kerület – II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika felújítása
  • Budapest IX. kerület – Egyetemi Interaktív Szimulációs Oktatási Központ létrehozása
  • Budapest IX. kerület – Digitális Egészségtudományi Intézet fejlesztése
  • Budapest IV. kerület – Id. Bókay János Kollégium, Egészségtudományi Kar Oktatási Épület kialakítása
  • Budapest XI. kerület – PAK – Gyakorló Általános Iskola (Kollégium) felújítása
  • Balatonvilágos – Oktatási Centrum kialakítása
  • Herceghalom – kutatólabor kialakítása