Foodpanda néven és teljesen új arculattal működik tovább szeptember végétől a NetPincér. A Foodpanda ugyanúgy a Delivery Hero csoport része, mint a NetPincér, így tulajdonosváltás nem történik, és a lényegi elemek is változatlanok maradnak. Ugyanakkor a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, és a magyarországi felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást.

A hazai alapítású NetPincér 1999 óta működik Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint ötven országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak.

A Delivery Hero szeretné egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon is bevezeti az új Foodpanda márkát.

Fotó: Shutterstock

Természetesen a Foodpandával megmarad a cég csaknem 6000 éttermi és üzleti partnere, és továbbra is együtt dolgoznak a több mint 4300 szerződött futárpartnerrel, akikkel a már most több mint kétmilliós rendelői bázist szolgálják ki.

A korábbiak szerint működik tovább a tavaly bevezetett webes és mobilapp-platform is, amely szeptember végétől elsődlegesen a foodpanda.hu felületen és Foodpanda appon lesz elérhető, de még NetPincérként is megtalálható. A felületek megjelenése átalakul az új márkának megfelelően, de az oldal és a mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább.

A Foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már hét raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban Panda Market néven működik, egyúttal erős vidéki terjeszkedésbe is fog.

A Foodpanda növekedni és terjeszkedni fog Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni, és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani több milliárd forintos, már beütemezett befektetéssel

– mondta Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.