A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintos bírságot szabott ki az „Év Terméke” díjat korábban osztó cégre, amiért az hiányosan teljesítette a saját maga által vállalt kötelezettségeket.

A Gazdasági Versenyhivatal tavaly zárta le vizsgálatát az „Év Terméke Díj - A fogyasztók döntése alapján” tanúsítványokat kiállító Product of the Year Hungary Kft.-vel szemben. A versenyfelügyeleti eljárás 2020 februárjában a cég kötelezettségvállalásával végződött: a hatóság Versenytanácsa nem állapított meg jogsértést, ehelyett előírta a vállalkozás számára az általa önként javasolt, több elemű vállaláscsomag teljesítését, mely megfelelően tisztázhatta a díj félreérthető tartalmát a fogyasztók számára.

A vállalások határidejének leteltével a versenyhatóság – a törvényi előírásoknak megfelelően – ezúttal is ellenőrizte a kötelezettségek megfelelő teljesítését. 

A vizsgálat megállapította, hogy a cég nem teljesítette maradéktalanul a számára előírtakat: 

igazolási kötelezettségei jelentős részének ugyanis határidőn túl tett eleget, egyes, a fogyasztók egyértelmű tájékoztatását célzó vállalások pedig tartalmukban is hiányosságokkal teljesültek.

A tavaly hozott határozatot azonban nem kellett visszavonni, mert a kötelezettségvállalás összességében így is elérhette alapvető célját: az elmulasztott, de a vizsgálat során utólag benyújtott adatok alapján ugyanis a hatóság megállapította, hogy a problémás kereskedelmi gyakorlat nagyrészt módosult, a cég pedig többségében megvalósította megfelelési intézkedéseit.

A kötelezettségvállalás intézménye rugalmas és hatékony módszer a hatósági vizsgálatok során felmerülő versenyproblémák orvoslására. Ehhez azonban lényeges, hogy végrehajtásukkor minden előírt elemük pontosan és hiánytalanul teljesüljön, ideértve a határidőkre és az igazolások módjára vonatkozó rendelkezéseket – ugyanis mindezek együttesen biztosítják maradéktalanul a közérdek megfelelő védelmét” 

– emlékeztetett Rigó Csaba Balázs, a nemzeti versenyhatóság elnöke.

A Versenytanácsa a hiányos kötelezettségteljesítés miatt 3 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Product of the Year Hungary Kft.-re. 

A döntés figyelembe vette többek között, hogy a vállalkozás elismerte a mulasztást, az „Év Terméke” díj pedig – a franchise külföldi jogtulajdonosának elhatározásából – ma már nincs jelen a hazai piacon. A nemzeti versenyhatóság figyelembe vette azt is, hogy a cég kkv-nak minősül, a járványhelyzet pedig kedvezőtlenül érintette, így részletfizetést biztosított a bírság befizetésére.