„Gyors reagálásunknak és rugalmasságunknak köszönhetően eddig el tudtuk kerülni a termelés huzamosabb leállását” – közölte a VG-vel az Opel Szentgotthárd. Lapunk amiatt érdeklődött, hogy a koronavírus-járvány és a beszállítási láncok ebből fakadó általános akadozása a globális autóipar minden résztvevőjét érinti, az Opel Szentgotthárdot, a Stellantis-csoport autógyárainak motorbeszállítóját is. Válasza szerint szinte napról napra módosítani kényszerül termelési ütemezését, hogy követni tudja az állandóan változó autógyári igényeket, de elég volt egy-egy műszakot törölni vagy átalakítani, nem kellett napokra leállítani a termelést. Kismértékben ugyan kénytelen volt a gyár korrigálni a kibocsátott termékek számát, de kihasználtsága kielégítő volt a csoporton belüli átrendeződéseknek köszönhetően.

Fotó: Shutterstock

Ezzel ellentétben más hazai autógyárak kénytelenek voltak többször is leállítani a termelést az idén a logisztikai nehézségek, illetve a félvezetőhiány miatt. Legutóbb a Suzuki állt le két hétre, az esztergomi üzem szeptember 20-án indult újra, az Audi győri gyára pedig júniusban szünetelt alkatrészhiány miatt, és többször felfüggesztette a termelését a Mercedes-Benz is Kecskeméten.

Az Opel Szentgotthárd – közlése szerint – továbbra is valószínűsíti a piacok és a beszállítási láncok bizonytalanságát, ám igyekszik ehhez folyamatosan alkalmazkodni. Az év elején a vállalatcsoport fúzióra lépett az olasz–amerikai Fiat Chrysler Automobiles konszernnel, így jött létre a Stellantis-csoport, a világ negyedik legnagyobb autógyártója.

Fotó: VG

A Stellantis az év elején bejelentette, hogy Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását, és évi 200 ezer 1,6 literes benzinmotort állít majd elő. 

A mostani, évi 390 ezer 1,2 literes benzinmotor gyártásával már 590 ezerre bővül az éves kapacitása.

A sorozatgyártás 2023 első felében indul, és az 50 százalékos kapacitásbővítés jókora létszámnövekedést is hoz a 800 fős gyárnak. Az Opel Szentgotthárd tavalyi árbevétele 34,1 milliárd, az adózott eredménye 1,7 milliárd forint volt.