BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentősen nőtt a budapesti fürdők forgalma egy év alatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Széchenyi fürdő 570 millió, a Paskál strandfürdő pedig 274,2 millió forintos árbevételével emelkedett ki a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett létesítmények közül.

Az idén nyáron a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdők és strandok 773 ezer vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – mondta Borosné Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.


Fotó: Shutterstock

Hozzátette, az idén június és augusztus között 53 százalékkal, 2,38 milliárd forintra nőtt a társaság árbevétele éves összevetésben. 

A BGYH Zrt. egységei közül öt intézményben haladta meg az árbevétel a 200 millió forintot: a Széchenyi és a Palatinus fürdőben, a Paskál strandfürdőben, a Gellért és a Lukács fürdőben.

Az öt egység közül 570 millió forintos árbevételével a Széchenyi fürdő, 274,2 milliós árbevételével pedig a Paskál strandfürdő emelkedett ki. Az utóbbi azért fontos, mert ez a fürdő kimondottan a magyar vendégekre szakosodott — mondta BGYH Zrt. vezérigazgatója.

Fotó: VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.