A hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartóknak és az Európai Unió ágazati szereplőinek soha nem látott nehézségekkel kell szembenézniük – olvasható az Agrárminisztérium által kedden kiadott közleményben. Nagy István tárcavezető az uniós agrárminiszterek tanácsülését követően számolt be arról, hogy bár Magyarország – több tagállammal együtt – felszólította az Európai Bizottságot, hogy éljen a felhatalmazásával, és hozzon olyan azonnali piaci intézkedéseket, amelyek megakadályozzák, hogy a sertéstartók válsága még jobban elmélyüljön, a bizottság azonban ezt elutasította. 

Fotó: Vémi Zoltán

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy már rövid távon is fenntarthatatlanná vált a hazai sertéstenyésztők helyzete, a leghatékonyabban működő hazai gazdaságokban is veszteségessé vált a sertéstartás. Mint írta:  

Rövid idő alatt meredeken megemelkedtek az előállítás költségei, a takarmányárak és az energiaköltségek. Ugyanebben az időszakban viszont az átadási árak drasztikusan csökkentek, így veszélyesen kinyílt az olló.

A sertéstartók megsegítésére alkalmas lenne a mezőgazdasági válságokra képzett tartalék is, ezért az uniós agrárminiszterek egy csoportja kezdeményezte ennek a válságalapnak a felhasználását. Azt javasolták, ebből nyújtsanak gyorssegélyt az ágazat szereplőinek – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy bizottság ennek megnyitására sem tett javaslatot.

A miniszter emlékeztetett: Magyarországon minden lehetséges eszközzel támogatják az állattartókat, és azon belül a sertéstartókat. Példaként említette az idei állatjóléti támogatások keretének 4 milliárd forinttal történő megemelését, valamint a gazdák számára felkínált támogatott hitelt, illetve az Európában elsőként elindított krízisbiztosítási rendszert is, amely már a sertéstartók számára is elérhető. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a minőségi hazai állomány állategészségügyi szintjének és versenyképességének megőrzése és javítása érdekében az Agrárminisztérium szigorított ellenőrzésnek veti alá az EU belső piacáról Magyarországra érkező hízóalapanyagot.