Tízezer embert, a járványidőszak mindennapi hőseit, egészségügyi dolgozókat és pedagógusokat láttak vendégül azokban a fővárosi éttermekben, amelyek pályáztak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 50 millió forintos újranyitási pályázati keretére. A tavasszal beharangozott szolidaritási csomag az #újranyitvaBP kampány a nyári újranyitást segítette, a  program során ötezer forintos éttermi kuponokra lehetett pályázni. 

Nehezen indult be a program, de aztán várakozáson felüli sikerrel teljesedett ki, és már kiürült a keret. Emellett újabb kört hirdetnek meg 25 millió forint értékben 

jelentette be pénteki kampányértékelő tájékoztatóján Nagy Elek, a BKIK elnöke. Mint mondta, 

kétnapos budapesti programra lehet pályázni, amit kifejezetten vidéki csoportoknak, megyénként egy-egy busznyi vendégnek, a járvány időszakában mindennapi hősként dolgozóknak szánnak. 

Fotó: Shutterstock

A napokban adománygyűjtést hirdet a BKIK a nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítése érdekében, amiből további célzott forgalomélénkítő támogatási programokat indíthatnak. Emellett a dolgozók és a vendégek egészségének védelme, a zavartalan nyitvatartás érdekében légsterilizálók beszerzését javasolja a BKIK, amely a piacon eligazodni képtelen vállalkozókat egyetemi szakértőkkel közösen kidolgozni tervezett termékajánló programokkal, kedvezményes, akár 30 százalékos beszerzési csomaggal és a kedvezményes hitellehetőségekről történő tájékoztatással is segíti – tudtuk meg. Mint Nagy Elek elmondta, kiszámolható, hogy egy-egy munkaerő távolléte a Covid-fertőzés miatt mennyi veszteséggel jár, aminél jóval kisebb összeg egy ilyen fertőtlenítőberendezés beszerzése. A vendégek biztonságérzetének növelése is fontos, hiszen még mindig nem könnyű megtölteni a zárt tereket, nem mindenkinek van még bizalma színházba, étterembe járni.

Nem a bezárásokra, hanem a szigorításokra igyekeznek felkészülni és felkészíteni a vállalkozásokat a járvány közelgő időszakában. 

A vendéglátás még mindig nem állt talpra, a budapesti belvárosi éttermek 25 százaléka zárva van, miközben a home office elterjedése miatt az irodaházi vendéglátóhelyek továbbra is jelentős forgalomcsökkenéstől szenvednek. Fontosak az oltási kampányok, a hiteles tájékoztató propaganda, miután megállt a magyarországi átoltottsági ráta növekedése, a járvány megfékezése érdekében tovább kellene jutni a jelenlegi szintről. Erről Semsey Rudolf étterem-tulajdonos, a szolidaritási kampány nagykövete beszélt.

A nehéz helyzetbe került cégek megsegítése érdekében adománygyűjtés hirdet a BKIK, amiből további célzott forgalomélénkítő támogatási programokat indíthatnak.  Ebben Nagy Elek elmondása szerint mindenekelőtt a válságból erősebben kikerült vállalkozásokra számítanak, illetve azokra, amelyek megőrizhették az iparűzési felét, és most azzal vagy annál többel is támogathatják ezt a programot befizetéssel.

„Nagyon fel kell készülni a következő időszakra, a következő egy évben itt lesz velünk a koronavírus. Látszik, hogy a turisztikai szektor elkezdett felkészülni a kihívásokra, de nagyon fontos lenne az is, hogy a zárt térben dolgozók mindegyike felvegye az oltást” –jelentette ki a BKIK elnöke. A kampányban és a szolidaritási programban részt vevő vállalkozások vezetői egyetértettek abban, hogy az átoltottság növelésével lehet túljutni az újabb és újabb hullámokon, amelyek mindegyike további áldozatokat követel a gazdasági szereplőktől. A vendéglátás számára a 30-40 ezer hiányzó dolgozó visszacsábítása is a következő időszak tétje, ehhez el kell kerülni a bizonytalansággal járó újabb és újabb bezárásokat.