A hazai, közfinanszírozásban részesülő gyógyszerkincs 5167 termékből állt tavaly, egy év alatt nyolc termékkel bővült a kör – mondta a VG-nek Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnöke. A magyar gyógyszeripar 2019-ben az előző évit majdnem százmilliárd forinttal meghaladva, 1119 milliárd forintra növelte kibocsátását. A 2020-as számokkal kapcsolatban a Magyosz elnöke bizakodó, mert a belső tagvállalati felmérésük növekedést mutat. A friss adatokat a szövetség mai konferenciáján a Századvég Gazdaságkutató mutatja be.

A Magyoszhoz tartozó 16 tagvállalat a pandémia elleni küzdelemben kiemelt szerepet vállalt és vállal jelenleg is. A hazai cégek által gyártott két Covid elleni készítmény megoldást nyújt a koronavírus enyhébb és súlyosabb tüneteire, a Favipiravir már az alapellátásban is elérhető a betegek számára, a Remdesivir pedig a súlyosabb állapotú, kórházban kezelt betegeknek jelent segítséget. 

A hazai gyógyszeriparnak már nagyon sok válságot kellett átvészelnie, most a 2020-ban kirobbant pandémia a példa nélküli kihívás, ezt megelőzően pedig a 2019-ben bevezetett szerializáció miatti megtorpanással kellett megbirkóznia a szektornak – mondta Greskovits Dávid. A 2020-as évet nagyon hektikusnak nevezte, mivel rengeteg olyan tevékenységet kellett végezni, amit korábban nem. A Magyosz tagvállalatai annak ellenére tudták növelni a bevételeiket, hogy a járványügyhöz köthető többletköltség több százmillió forintra rúgott, valamint az ellátási lánc felborulásából származó nagyobb kiadások is jelentősen éreztették hatásukat.

Fotó: KALLUS GYORGY

Az elnök szerint szerencsés időpontban, 2020 elején kötöttek egy stratégiai megállapodást a Külügyminisztériummal. Eszerint a Magyosz vállalja, hogy a jövőben is mindent megtesz a betegellátás biztonságos fenntartásáért. Ösztönzi a tagvállalatait arra, hogy folytassák kutatás-fejlesztési és beruházási tevékenységüket a mindenkori piaci viszonyokhoz mérten, növeljék exportpiaci jelenlétüket, és bővítsék a foglalkoztatást a szektorban.

A Magyosz-tagok a korábbi adatok szerint a 2018-as 68 milliárd forintos k+f ráfordításaikat 2019-re 11 százalékkal, 76 milliárd forintra növelték, 2020-ban a cégek fokozták k+f aktivitásukat, ami egy piaci sajátosság is – tájékoztatott Greskovits Dávid. Egy-egy gyógyszerkutatás akár tíz évig is tarthat, de az utóbbi évek klinikai vizsgálataival kapcsolatban a Magyosz-elnök bizakodó. E tekintetben a Lopinavir és a Ritonavir gyógyszer, a klórpromazin antipszichotikum, valamint az immunrendszer működését fokozó úgynevezett immunoszupresszív tocilizumab tűnik a legígéretesebbnek. A fertőzésből kigyógyult betegektől származó vérplazma transzfúziója az eddigi eredmények szerint szintén optimizmusra ad okot – tette hozzá.

A magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározza az ország exportteljesítménye, a hazai gyógyszergyártás sikerterületének számít a külkereskedelem – mondta Greskovits Dávid. Közölte: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a gyógyszeripar 2019-ben 907 milliárd forint árbevételt ért el, amelyen belül az exportértékesítés 777 milliárd forinttal a teljes értékesítés 86 százalékát tette ki. A magyar gyógyszeripar exportorientáltságának köszönhetően Magyarország gyógyszer-külkereskedelme a visegrádi országokkal összevetve is kiemelkedő, egyedül Magyarországról mondható el, hogy nagyobb értékben exportált gyógyszereket külföldre, mint amekkora értékben importra szorult.

Magyarországon tavaly 559 milliárd forint származott a támogatott patikai gyógyszerek eladásából a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint. Összesen 202 millió darab gyógyszerdobozt adtak el, a 2020-as forgalmi érték 5,2 százalékkal növekedett a 2019-es 531,3 milliárd forintos gyógyszereladásokhoz képest.