BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Útdíjfizetéssel csaltak, 4 milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek

A Fővárosi Főügyészség 11 ember ellen emelt vádat.

Útdíjfizetés kijátszására épülő milliárdos költségvetési csalássorozat ügyében emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

A bűnszervezet tagjai az útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A vádirat szerint az első rendű vádlott, egy 48 éves férfi 2016. évet megelőzően határozta el, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely árufuvarozási tevékenység keretében elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül.

A bűnszervezetet ezután két másik társával együtt működtette. Céljuk az volt, hogy az árufuvarozás során a díjköteles útszakaszokon elkerüljék a díjfizetést, és a díj nem fizetése miatt kiszabott bírságot se kelljen megtéríteniük, továbbá a munkavállalóik után se kelljen adókat és járulékokat fizetniük.

Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek. A bűnszervezet ezáltal a stróman társaságok nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is hozzájuk jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében. A stróman cégek nyújtották be a bevallást is az adóhivatalhoz. Az adót, az útdíjat és a bírságokat végül senki nem fizette meg, a behajtás pedig rendre eredménytelen volt a vagyontalan cégek közbeiktatása miatt.

A bűnszervezetet irányító férfi a későbbiekben, 2017. október és 2018. január között mintegy 100 gépjárművet színleg értékesített annak érdekében, hogy a járműveiket ne vonják végrehajtás alá. 

A bűnszervezet tagjai 2016. január és 2018. október között az útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. 

Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által teljesített nyomozás befejezését követően a Fővárosi Főügyészség az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyben 11 vádlott van: a bűnszervezet irányítója és 2 tagja, egy költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint 7 stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.