BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is sokakat érdekel az otthonfelújítási program

Az állami támogatás igénylése inkább a családiház-tulajdonosok körében népszerű.

Töretlen az otthonfelújítási program iránti lakossági érdeklődés, a novemberi felmérés szerint 2022 végéig a háztartások 8 százaléka biztosan, 12 százaléka valószínűleg él a program nyújtotta lehetőségekkel – közölte a GKI és a Masterplast közös kutatásuk eredményét.

A legnépszerűbb a belső terek, illetve a fürdőszobák felújítása, a harmadik helyre a fűtési rendszer korszerűsítése jött fel, megelőzve a külső nyílászárók cseréjét, illetve a klímaberendezés beszerelés.

Az otthonfelújítási programban a Magyarországon élő, gyermeket nevelő családok – 3 millió forintos összeghatárig – állami támogatást igényelhetnek, amelynek a határideje 2022 december 31. Így már csak mintegy egy év áll az érintett családok rendelkezésre a felújítások elvégeztetésére és a papírok beadására. 

Fotó: Shutterstock

Az első negyedévben a háztartások 7 százaléka jelezte, hogy biztosan, 17 százalékuk pedig valószínűleg szeretett volna részt venni a programban. A második negyedévben némi visszaesés következett be, majd a harmadikban ismét bővült az érdeklődők köre. A negyedik negyedévben a válaszadó háztartások 8 százaléka biztosan szeretne lakásfelújításhoz, korszerűsítéshez kapcsolódóan 2022 végéig állami támogatást felvenni. További csaknem 12 százalék valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást. 

Az állami támogatás igénylése inkább a családiház-tulajdonosok körében népszerű, 10 százalékuk biztos, 13 százalékuk valószínű résztvevőnek mondta magát a programban. 

A társasházakban élők tervei szerényebbek, a panel- és a téglaépítésű lakások lakói között egyaránt 5-5 százalék a biztosan, az előbbiben 11, az utóbbiban 9 százalék a valószínűleg támogatást igénylők arány.

A felmérés szerint a legaktívabbak a 30 év alatti fiatalok, körükben a biztosan és valószínűleg támogatást felvevők aránya 15-15 százalék. Az ennél idősebb korcsoportokban egyre csökkenő az érdeklődés. A statisztikai régiók közül a legnagyobb aktivitás – ahogy a korábbi felmérések során is – a közép-dunántúliban várható, átlag feletti az érdeklődés az észak-alföldi és észak-magyarországi régióban is. 

Az állami támogatást felvenni tervezők mintegy negyede-negyede szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, illetve venne fel legalább 2 millió forint támogatást. Harmaduk legalább 1 millió forint körüli összeggel is elégedett lenne. Az átlagos igénylési összeg ezek alapján 1,9 millió forint, ami – az önerőt is beleszámítva – 3,8 millió forintos projektértéket jelent. Ez az összeg enyhén csökkent a harmadik negyedévhez képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.