Ötszázalékos teljes összeget jelentő 13. havi juttatás, – Tállai András közlése szerint a jelenlegi állás szerint ezekkel mindenképpen számolhat idén a két és fél millió, nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy. A pénzügyminisztérium államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére elmondta: 

az időseket átlagosan évi 300-400 ezer forinttal segíti a rezsicsökkentés is.

Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló

Az idősek juttatása, mint rendesen, most is emelkedett az év elején, a nyugdíjasok ezúttal öt százalékkal nagyobb havi összegre számíthatnak – mondta Tállai András a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent cikkben.

Közölte:

a két és félmillió jogosult idén is több címen kap extra juttatást, az elsőt hamarosan, kicsivel több mint egy hónap múlva.

„Az államkincstár február közepén folyósítja a 13. havi ellátást, ami egy teljes havi összegének felel majd meg” – mondta. Az államtitkár emlékeztetett: a kormány 2020 elején határozott úgy, hogy visszaállítja a 2009-ben megszüntetett 13. havi nyugdíjat.

Az akkori tervek szerint a folyamat négy évig tartott volna. (...) A gazdaság azonban kiemelkedően teljesített tavaly, és a kiváló eredmények az előzetes kilátások szerint idén sem maradnak el, a kormány ezért döntött arról, hogy felgyorsítja a folyamatot

 – mondta. Hozzátette: 13. havi nyugdíjként is az idei, öt százalékkal emelt összegű havi járandóság illeti meg a jogosultakat. Mivel az előrejelzések szerint a gazdaság idén is 3,5 százaléknál nagyobb mértékben nő majd, 

így a kormány ezúttal is tett félre pénzt nyugdíjpré­miumra.

„Tavaly kiugró gazdasági eredményt ért el az ország, akkor mind a két és fél millió jogosult a maximális összegű prémiumban, nyolcvanezer forintos egyszeri juttatásban részesült. Ilyenre korábban nem volt példa” – mondta.