BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Története legnagyobb éves növekedését érte el a magyar gazdaság

A kormány folyamatosan vizsgálja azt az érintett termékkört, amelyre kiterjesztheti az élelmiszerárstopot – mondta Varga Mihály sajtótájékoztatón.

Meghaladta a várakozásokat a gazdasági növekedés tavalyi mértéke, amely a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedése lett – értékelte Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatal kedd reggeli adatközlését.

2021-ben 7,1 százalékkal bővült a magyar GDP,

amely magasabb lett a 6,8-es VG-konszenzusnál, de a kormány várakozásánál is, amely 6,8–7 százalék közé tette a bruttó hazai termék éves bővülését.

Varga Mihály: Cristiano Ronaldót is lehagyta a magyar GDP-növekedés

A kiugró gazdasági teljesítmény megihlette a tárcavezetőt.

A tárcavezető szerint ezzel bebizonyosodott, hogy eredményes az adócsökkentésre, a családok és a vállalkozások támogatására, valamint a beruházásokra épülő gazdaságpolitika. „Ennek a válságnak a kezelése más volt, mint a 2008/2009-esé, mivel nem a megszorításokat alkalmaztuk” – hívta fel rá a figyelmet, összehasonlítva a 2009-es 6 százalékos recesszióval a tavalyi növekedési adatot.

Varga Mihály Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Rámutatott:

ez már a 6. egymást követő negyedév volt, amikor növekedni tudott a magyar gazdaság, amely a járvány előtti teljesítményét már 3,4 százalékkal meghaladta.

Varga Mihály szerint a beruházások szempontjából kiemelkedő év volt a tavalyi, mintegy 15 ezer milliárd forint értékű beruházás zajlott országszerte, ezzel a magyar beruházási ráta az egész unióban a legmagasabb volt.

A szektorok közül kiemelte az ipari kibocsátást, amely a nehézségek ellenére 9,6 százalékkal bővült, továbbá a turizmust, amely 20 százalékos volumennövekedést produkált. A pénzügyminiszter szerint kiskereskedelmi forgalom tavalyi 3,5 százalékos emelkedése is azt mutatja, hogy a családoknak nem kellet behúzniuk a kéziféket. A családi adó-visszatérítés kapcsán jelezte, hogy az megérkezett az érintettekhez, szerinte a NAV és a Magyar Államkincstár is elvégezte a munkát.

A jövő évi kilátásokról úgy fogalmazott, hogy „van okunk az óvatos optimizmusra”. Ezt több tényezővel magyarázta. A kiugró kereslet és a beszűkült kínálat közötti egyensúly folyamatosan állhat helyre az év folyamán, amit az is támogat, hogy egyre több olyan kapacitás fordul termőre az idén, amelyet még a járvány alatt kezdtek kiépíteni a hazai vállalatok. Másrészről mérséklődni látszik a járvány ereje, ami pedig kedvezően hat a nemzetközi a turizmusra. Az idén 5,9 százalékos növekedésre számít Varga Mihály.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy elszoktunk a magas inflációtól, ami ugyan „nem vigasztal minket”, de a régióban még magasabb az áremelkedési ütem, példaként említette, hogy Csehországban közel 10 százalékkal nőttek az árak januárban. Arra a kérdésre, hogy várható-e esetleg, hogy az élelmiszerárstopba újabb termékeket vonnának be, azt felelte, folyamatosan vizsgálják azt a termékkört, amelyre ezt kiterjeszthetnénk, de egyelőre ilyen döntés nincs. Reagált arra, hogy sajtóhírek szerint némely benzinkút korlátozza az eladható mennyiséget, a pénzügyminiszter szerint ezt nem szerencsés, de ezzel együtt sem tart ellátási problémáktól.

Az orosz–ukrán konfliktus kapcsán pedig azt mondta, „fel vagyunk készülve arra, ha a helyzet eszkalálódik”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.