BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Palkovics: Nő a beruházási kedv Magyarországon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar és külföldi vállalatok körében soha nem látott szintre nőtt a beruházási ráta.

Folyamatosan emelkedik a beruházási kedv Magyarországon 

– jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton. 

Palkovics László az önkormányzat beruházásában, 895 millió forintból épülő üzemcsarnok alapkőletételén elmondta: 

a magyar és külföldi vállalatok körében soha nem látott szintre, 29 százalékra nőtt a beruházási ráta, ami meghaladja az Európai Unió 22 százalékos átlagát és jóval több, mint például a 18 százalékos lengyel adat.  

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ebben az emelkedésben Északkelet-Magyarországnak jelentős szerepe van, a most induló vagy már elkezdett nagyberuházások megvalósulása után iparosodottság tekintetében ez a régió megelőzheti az ország északnyugati részét is – tette hozzá a miniszter. 

Ha egy közösség rendelkezik átgondolt stratégiával, tudja, mit akar megvalósítani, és tesz is érte, akkor az fog történni, mint az ország iparilag fejlettebb részén, ahogy történt ez például Kecskeméten – emlékeztetett Palkovics László. Hozzátette, 

Bács-Kiskun megye északi része, részben a Mercedes beruházásainak köszönhetően, az ország egyik legfejlettebb területének számít, ehhez szükség volt többek között az infrastruktúra, az energiahálózat, az oktatás fejlesztésére. 

A miniszter felidézte, hogy Magyarország gazdasága 2021-ben 7,1 százalékkal nőtt, ami az unióban az ötödik legjobb adatnak számít, a foglalkoztatási ráta pedig 73 százalékra emelkedett. A koronavírus-járvány ellenére a munkaerőpiac nem omlott össze, hanem erősödött, az európai uniós országok közül az elmúlt másfél-két évben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatási ráta – ismertette a miniszter.  

Az eseményt követően Palkovics László átadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Greenology Tudásközpont együttműködésében az Ukrajnából menekülők számára gyűjtött, két teherautónyi adományt a térség polgármestereinek.    

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.