Elindult az idei Év háza pályázat, várják a jelentkezőket
Az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és maximum négylakásos lakóépületek, valamint középületek tervezői nevezhetik munkáikat a legrangosabb hazai független szakmai pályázatra. Az országos, nyílt és nyilvános Év háza kiírásra május 16-ig nyújthatják be munkáikat a 2020. január elseje után elkészült épületek tervezői, a rangos szakmai zsűri a két fődíj mellett ezúttal is két szakmai és öt támogatói különdíjat oszt ki, valamint a szervezők az idén is megkérdezik a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a közösségi oldalon indított szavazáson.

A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek.
Az Év háza díj jellegzetessége, hogy nemcsak többéves szakmai tapasztalattal, hanem a fiatalok, pályakezdők, első tervesek számára is elérhető pénzdíjas megmérettetés.
A pályázat szakmai partnerei évek óta a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, amelyek a szakmai különdíjak felajánlói is egyben.


