Májusban tovább folytatódott a támogatott vényköteles gyógyszerforgalom bővülése az áprilisi lassulás után

– ismertette a VG-vel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) gyógyszerforgalmi adatait elemző Hiflylabs Zrt.

A legfrissebb adatok szerint a bruttó forgalom 50,1 milliárd forintot tett ki májusban. A támogatott vényköteles forgalom áprilishoz képest 6 százalékkal bővült, az előző évhez képest pedig 11,9 százalékkal.

Az adatok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy tavaly májusban még életben voltak a korlátozó intézkedések, amelyek befolyásolhatták a támogatott, vényköteles gyógyszerek keresletét. Míg tavaly májusban még lecsengőben voltak a koronavírus-korlátozások addig idén már nem voltak hatályban ilyen jellegű intézkedések.

Fotó: Pesthy Márton

Lecsengőben a járvány?

A Hiflylabsnél arra is rávilágítottak: májusban – a hónap elejét nem számítva – az új fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga ezer betegszám alatt maradt a koronavírus statisztikáit követő Worldometers weboldal szerint. Ez azt jelenti, hogy bármely hét napot vizsgálva ezer körüli vagy alatti volt az új fertőzött, ami a járvány lecsengését mutatta itthon.

A forgalmi adatokhoz hasonlóan a dobozeladások száma is jelentősen emelkedett. 2022. májusában 16,3 millió doboz vényköteles támogatott terméket adtak el a magyar gyógyszertárak. Az előző májushoz képest a növekedés mértéke 5,6 százalék, áprilishoz képest 4,9 százalék.

Az adatokat vizsgálva az eladott mennyiség növekedése nem egyenletes a különböző gyógyszerek szerint. A 4,9 százalékos dobozeladáshoz a legnagyobb mértékben, 2,2 százalékponttal a szívgyógyszerek járultak hozzá. Ebbe a kategóriába tartoznak a szívre ható gyógyszerek mellett az értágítók is. Mindkét alkategóriában csaknem 5 százalékkal emelkedett az eladott dobozszám. Egy kivételével az összes gyógyszerkategória, ha kismértékben is, de pozitívan járult hozzá az eladott gyógyszerdobozok számához.

Kevesebb antibiotikum 

Egyedül egy gyógyszerkategória csökkentette a növekedést, a fertőzésellenes szerek, méghozzá 0,3 százalékponttal. Ehhez a gyógyszercsoporthoz tartoznak az antibiotikumok, amelyek darabszáma 10 százalékkal esett vissza az előző időszak óta. Éves viszonylatban nem történt visszaesés, sőt 60 százalékkal több antibiotikumot vittek a betegek.

Az adatok alapján megállapítható, hogy 2022-ben jóval több volt a fertőzéses megbetegedés, mint az emberek mozgását még korlátozó 2021-es év azonos időszakában

– jegyezte meg Farsang Bence, az adatok elemzését végző Hiflylabs Zrt. adatelemzője. A következő hónapok tekintetében a vényköteles, támogatott piacon a normalizálódás látható a koronavírus-járvány lecsengésével, és bővülés várható a növekedés természetes ütemében. 

Magyarországon a fogyasztói árak májusban 10,7, júniusban pedig 11,7 százalékkal gyorsultak az előző év azonos időszakához mérten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Ebből a gyógyszerárak inflációja májusban 3,1, júniusban pedig 3,6 százalékos emelkedést mutatott. A KSH adatai szerint a lakosság átlagosan a jövedelem 5 százalékát költi egészségre, annak felét, körülbelül 2,5 százalékát pedig gyógyszerekre.

Habár a támogatott vényköteles gyógyszerek szegmensében a piaci mechanizmusok kevésbé értelmezhetők, ettől függetlenül érdemes egy pillantást vetni az árak változására. Összesen 5,9 százalékkal emelkedett a támogatott vényköteles szerek egy dobozra jutó bruttó ára. 

Növekvő dobozárak

A legmagasabb mértékben a bőrgyógyászati szerek esetében nőttek a dobozárak, átlagosan 21,8 százalékos mértékben. Jelentős, két számjegyű áremelkedést könyvelhettek el a vérképző, a tápcsatorna, a parazitaellenes és az váz- és izomrendszer gyógyszerkategóriák is.

Továbbá öt gyógyszercsoport átlagára csökkenni tudott, mint 

  • a hormonkészítmények,
  • az érzékszervi,
  • a légzőrendszeri,
  • idegrendszeri
  • és fertőzésellenes gyógyszerek.

Az átlagár csökkenése azzal magyarázható ezekben a kategóriákban, hogy a betegek olcsóbb kiszerelésekkel helyettesíthették megszokott gyógyszereiket ebben a hónapban 2021 májusához képest.

Megyék szerinti forgalom

A megyei folyamatokban májusban áprilishoz képest növekedést tapasztaltak. Ebben a hónapban legnagyobb mértékben bővült

  • Veszprém (10,1 százalék),
  • Komárom-Esztergom (9,2),
  • valamint Zala megye (7,8).

Ezzel szemben a leglassabban bővülő megyék

  • Bács-Kiskun (4,2 százalék),
  • Borsod-Abaúj-Zemplén (3,4),
  • illetve Baranya (1,3) voltak májusban.

A szembetűnő veszprémi növekedés elsődlegesen az alacsony bázissal magyarázható. A májusi veszprémi adatok a növekedési trend alatt teljesítenek az adatok szerint, az igazi balatoni szezon a júniusi–júliusi hónapokra esik.

Májusban a nagy súlyú gyógyszercsoportok havi és éves alapon egyaránt növekedni tudtak. Az előző hónaphoz képest csupán 

a fertőzésellenes szerek forgalma csökkent. Az antibiotikumokat is magában foglaló gyógyszercsoport értékesítése 1,5 százalékkal maradt el az áprilisitól. Éves alapon csaknem minden gyógyszerkategória eladásai bővültek. 

Kivételt képeznek ezek alól az idegrendszer gyógyszerei, amelyek forgalma 3,3 százalékkal lassult. A forgalom visszaesését az amiloidózis, egy ritka és szívelégtelenséget okozó betegség gyógyszerének az alacsony eladása okozta.