Egy víztározó építéséhez kérte a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei kormányhivatal illetékes főosztályát az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megbízásából a Viziterv Environ Kft., de hiába: a kormányhivatal a kérelmet természet és tájvédelmi megfontolásból visszautasította. Az OVF a határozattal szemben közigazgatási pert kezdeményezett.

Mint a Viziterv honlapjáról kiderül, nem is egy, hanem három, völgyzárógátas többcélú tározó létesülne az érintett dombvidékek vízgazdálkodás fejlesztése érdekében, Kehop forrásból, használatukkal például az árvízcsúcsokat lehetne csökkenteni. A Terpes-pétervásárai, a hegymegi és a fenti kupai tározó bruttó közel 830 millió forintba kerülne, bár az ismertetőben itt zárójelben nem három, hanem 10 dombvidéki tározót ír a cég. (A további tározók helyei a Viziterv közbeszerzési kiírásának tavaly májusi eredményhirdetéséből derülnek ki: ezek a góri, a gödreszentmártoni, a velényi, a magyaregregyi, a Szünöse, a gerényesi és a felsőegerszegi tározó. A nyertes ajánlattevő a debreceni Bioaqua Pro Környezetvédelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft. volt.)

A három kiemelt, 2022 végére kialakítandó létesítményben együtt majdnem 11 millió liter vizet lehetne összegyűjteni és később felhasználni. A Heves megyei Terpes-pétervásárai tározó kialakítása érdekében a a völgyzáró gátat a Tarna patakra, a csereháti hegymegihez a Hegymegi-patakra, és a szintén csereháti kupaihoz a Kupai-Vadász patakra telepítenék.

Lenne bőven lehetőség a hasznosításra

A beruházás indoklásában az olvasható, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásainak mérséklésére érdemes a területen tartani a dombvidéken lehullott és a völgyfenék felé tartó csapadékvizet, amely egyébként gyorsan távozna a területről. Az így visszatartott vízzel kielégíthető az emberi igények, csapadékszegény időszakban pótolható belőle a kisvízfolyások hiányzó vize. Ha a csapadékvizet felső vízgyűjtőkben gyűjtik össze, akkor egyéb előnyök mellett elmaradhat az árvizek befogadására alkalmas mederméret kialakítása. A cég kitér a beruházástól várható talajvédelmi, természetvédelmi, energiatermelési, öntözési, halászati, horgászati, egyéb rekreációs- és sportelőnyökre, hangsúlyozva, hogy e hasznosítási lehetőségeket a helyi adottságokhoz és társadalmi igényekhez igazodva lehet felmérni.