BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elképesztő mértékben nőtt a napelemek iránti kereslet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csak az elmúlt hetekben körülbelül 60 ezer megkeresés érkezett a szövetséghez. Ráadásul a vállalkozásoknak is több ezer napelemes rendszerre van igényük.

Tavaly Magyarországon a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tagvállalatai, illetve más vállalkozások 35 ezer háztartásba telepítettek napelemes rendszereket, illetve napelemes erőműveket. Az idén viszont csak az elmúlt hetekben körülbelül 60 ezer megkeresés érkezett a szervezethez – mondta Kiss Ernő, a szövetség elnöke csütörtökön. Ráadásul a vállalkozásoknak is több ezer napelemes rendszerre van igényük, hiszen már évek óta piaci áron kapják a villamos energiát. Mindez pedig nagy leterheltséget okoz, ezért a szervezet elnöke biztos abban, hogy a nemrég jelzett igények megvalósításának egy része átcsúszik jövőre.

Installing,A,Solar,Cell,On,A,Roof
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor jelezte, a legnagyobb gátló tényező, hogy a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó, az energiaszolgáltatók által kiadott műszaki gazdasági tájékoztatóra a szolgáltatók leterheltsége miatt, a jogszabályban rögzített 30 nappal szemben, több hónapot, akár fél évet is kell várni. 

Kiss Ernő elmondta, ha egy ügyfél megkeresi a szövetség tagjait, hogy szeretne napelemes rendszert telepíteni, akkor első lépésben a felkeresett kivitelezőnek az áramszolgáltatóhoz be kell jelentenie a telepítésre vonatkozó igényét.

Erre azért van szükség, mert bár a napelemes rendszer nem engedélyköteles, de a telepítéséhez szolgáltatói hozzájárulás kell. Ez alapján lehet ugyanis megkezdeni a kivitelezést, ami egy átlagos méretű szisztémánál mindössze egy napig tart. Komoly problémának nevezte a szövetség elnöke, hogy az áramszolgáltatók a 2,5 kilowattnál nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítésénél a korábbi gyakorlatot szigorították. Most már az esetek döntő többségében megkövetelik a felhasználótól, hogy alakítsa át az ingatlanában a villamos csatlakozás helyét, mielőtt benyújtja az igényét. Ezt korábban egyetlen lépésben meg lehetett tenni.

Az új szabályozás értelmében ez a beruházás, amely átlagosan 500 ezer forint, több hónapos csúszást eredményez a megvalósításban. Mindezt a szövetség elnöke értelmetlennek tartja, mert a beruházás után sok esetben elutasíthatják a napelemes rendszer telepítésére vonatkozó igénybejelentést.

A másik nagy problémát a termékhiány jelenti. Az orosz–ukrán háború hatására ugyanis egész Európában óriási a kereslet a napelemek és az inverterek iránt.

Globális szinten a napelemgyártás 85 százaléka Kínában található, majd Dél-Koreában és az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországon részegységeket gyártanak – jellemzően kínai alapanyagból –, például Csornán és Kecskeméten. Ezért az ország importra szorul.

Kiss Ernő elmondta, a szövetségnek több mint 300 tagvállalata van, amelyektől elvárják egyebek mellett, hogy képzett szakemberekkel dolgozzanak, és legyen több lezárt üzleti évük, azaz most induló cég nem lehet a szervezet tagja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.