Az elmúlt hónapokban példátlan mértékben emelkedő áramárak az olyan energiaigényes szektorokat, mint a cementipar, rövid és középtávon is teljesen ellehetetlenítik – olvasható a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség pénteki közleményében.

Cementgyár
Fotó: Löffler Péter / Dunántúli Napló

Az iparági szervezet tájékoztatása szerint a korábban elképzelhetetlen, több mint tízszeresére emelkedő villamosenergia-árak hatására, a tonnánként átlagosan 110 kilowattóra energiát használó cementgyártás összköltsége a duplájára nőtt, amihez hozzáadódnak az emelkedő üzemanyagköltségek is. Ráadásul a meglévő szerződések módosítására  gyakran mód sincs a költségekkel lépést tartó mértékben, amit tovább ront az is, hogy 

az importőrök versenyelőnyhöz jutnak, mivel őket nem terheli a bányajáradék és a tonnánként 20 ezer forintos árkorlátozás sem.

Ezért a közleményben javasolják a szerintük nemzetgazdasági kárt okozó bányajáradék eltörlését, mondván, mindez más adóbevételek elmaradásához is vezet. Ez látszik a magas költségek miatt elmaradó építkezéseken is, fékezve a lakásépítéseket és az infrastruktúra bővítését. Mint írják, szó szerint leállás fenyeget az építkezéseken.

Az érdekvédelmi tömörülés felhívja a figyelmet arra is, mennyire fontos az áramtermelő kapacitások minél nagyobb mértékű kihasználása, ugyanakkor javasolják, hogy a hatóságok a lehető leggyorsabban módosítsák a villamosenergiaár-képzést, mégpedig ideiglenesen az érdemi sorrend elve szerint.

Noha azt elismerik, hogy ehhez a központi költségvetésből származó források kellenek, úgy gondolják, a fenntartható pénzügyi politikának ezekben az időkben mindenekelőtt a hosszú távú érdekekhez kell igazodnia. Mindennek során pedig 

elsődleges szempontként kell érvényesíteni Magyarország ipari helyszínként való megőrzését.