BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Megvan az energiaválság újabb nyertese

Az energiaárakkal kapcsolatos aggodalmak miatt nő a kereslet a korszerű, energiatakarékos háztartási gépek iránt, ami fűtheti az áruvásárlási hitelek piacát is.

Azonnali és nagyon markáns nyomot hagyott a nagy háztartási gépek forgalmazásában a rezsiköltségek múlt nyáron bejelentett emelkedése: szinte minden vásárló arra törekedett, hogy a saját pénztárcájához mérten a lehető leginkább energiatakarékos készüléket vásároljon – közölte a tavalyi éves, előzetes értékesítési adatai alapján a Candy Hoover Hungary Kft.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A mosógépeknél az A energiaosztályú, vagyis a leginkább energiatakarékos eszközök részaránya 

a második fél évben lényegesen emelkedett az első fél évhez képest, a szegmens súlya már beérte a B energiaosztályú készülékeket.

A hűtőforgalmon belül a cég tapasztalatai szerint szintén látható átrendeződés. Az év első feléhez képest a második hat hónapban a magasabb energiahatékonyságú gépek iránti kereslet számottevően emelkedett. Ezen belül is egészen drasztikus növekedés volt tapasztalható a rezsitámogatás-kivezetés bejelentésének hónapjában, júliusban: ekkor az előző hónaphoz mérten ezen szegmensek forgalma lényegében kilőtt, s a cég teljes eladásain belüli részarányuk közel duplájára ugrott.

A fogyasztó árindexek alakulása
 

Rózsa Márton, a vállalat ügyvezető igazgatója szerint a vásárlók energiahatékonyságra való törekvése 

a vállalatnak a legnagyobb forgalmat hozó eszközök listáján is nyomot hagyott: a cégnél ugyanis a hőszivattyús szárítógépekből fogyott a legtöbb, aminek a hátterében egyértelműen a kevesebb energiafelhasználásra való törekvés áll.

A képzeletbeli dobogó második fokán az asztali hűtők, míg a harmadikon a kombi hűtők álltak. 2022 egészét tekintve az utolsó negyedév volt a legerősebb. Szinte minden termékkategóriában ebben az időszakban volt a legnagyobb a kereslet. Ez alól – nem meglepően – a hűtők és a fagyasztók képeztek kivételt, amelyekből a május–augusztus közötti időszakban fogyott a legtöbb.

Az energiatakarékos gépek iránti kereslet megugrása jótékonyan hathat az áruvásárlási hitelek piacára is, hiszen a tartós háztartási cikkek vásárlása a leggyakoribb cél ennél a finanszírozási terméknél. A növekedést ráadásul egyszerre több tényező is fűti: a megnövekedett kereslet mellett az is jót tehet a piacnak, hogy a jobb energiaosztályú gépek általában drágábbak az átlagnál, ám most az árkülönbség okozta vásárlói dilemmát tompíthatja az elérhető megtakarítás lehetősége. Emellett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az infláció ezt az árucsoportot sem hagyta érintetlenül: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a tartós fogyasztási cikkek ára összességében 15,3 százalékkal emelkedett tavaly. 

Ezen belül a hűtőszekrényeknél és a fagyasztóknál 11,4, a mosó- és mosogatógépeknél pedig 9,7 százalékos áremelkedést mért a KSH.

Az új szerződések összege
 

A leginkább az év végi időszakban keresett áruhitelek piaca egyébként egyáltalán nem teljesített rosszul 2022-ben: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az év első tizenegy hónapjában összesen 33,5 milliárd forintnyi, legfeljebb ötéves kamatfixálású áruhitel-szerződést kötöttek az ezen a piacon aktív szolgáltatók, ami jelentősen, 21,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 27,6 milliárdot. 

Ráadásul ezt a bővülést úgy sikerült elérni, hogy a fogyasztási hitelek teljes piaca ugyanebben az időszakban 12,7 százalékkal zsugorodott. 

Az áruhitelek állománya is látványosan emelkedett a tavaly novemberig tartó egy év alatt, 17,2 százalékkal, 32,7 milliárd forintra duzzadt.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.