BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

M3-as metró menetrend: így közlekedik hétfőtől, reggel még ne akarjon vele senki munkába menni

Igaz, hogy átadják a 3-as metró teljes vonalát, ám ez nem jelenti azt, hogy a szerelvények minden megállóban megállnak, és hogy mindennap közlekednek. Összeszedtük, milyen változásokra készülhetnek az utasok.

„A csillagok állása szerint a hétfő reggeli üzemkezdettől már hosszúban járunk” – ezt az ország egyik legismertebb metróvezetője, LoviGabi, azaz Lovas Gábor írta ki a közösségi oldalára annak kapcsán, hogy március 20-tól ismét a teljes vonalon jár majd a 3-as metró. 

20201109 BudapestA hármas metró felújítása alatt metrópótló autóbuszok járnak
Fotó: Nagy Zoltán / Metrolpol

A „hosszúban járás” éppen erre utal, vagyis a teljes körre Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között. Hétfőn nemcsak ennek örülhetnek az M3-as vonalon közlekedők – normál körülmények között napi durván 500 ezer utas –, hanem annak is, hogy a középső szakaszon két felújított állomást átadnak az utazóközönségnek, az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar megállót. Ezzel pedig lényegében véget ér a buszos metrópótlás a belvárosban, de ez csak úgy igaz, ha tisztában vagyunk a kivételekkel (ezeket lejjebb foglaltuk össze). Egymást érik tehát a jó hírek, de ez ne tévesszen meg senkit: 

a 3-as metró felújítása még nincs kész, az majd csak valamikor májusban esedékes.

Igaz, hogy a vonalat visszaadják a forgalomnak, de a szerelvények nem állnak meg mind a húsz állomásnál. A Nagyvárad tér és a Lehel tér továbbra is építési terület, ezért ott csak áthaladnak a vonatok. 

Hogyan változik a buszos menetrend Budapesten?

A lezárt állomások környéke pótlóbusszal és egyéb járatokkal közelíthető meg, ahogy eddig is. Csakhogy ebben is számos változás áll be, rutinból tehát senki ne szálljon közösségi közlekedésre. A BKK össze is szedte, milyen eltérések léptek életbe már március 18-tól, szombattól:

  • Változás Észak-Pesten: a 122-es busz helyett a 122E busz közlekedik Káposztásmegyer és Újpest-városkapu között. A járat kevesebb megállóhelyet érint, és új útvonalon, a Megyeri úton és a Külső Szilágyi úton közlekedik mindkét irányban.
  • Változások a Hungária-körgyűrűn belül: A 15-ös és a 115-ös busz összevontan, 15-ös jelzéssel közlekedik a Boráros tér és a Gyöngyösi utca M között. Változik a busz útvonala is, erről itt érdemes tájékozódni. A Dagály utcai lakótelep az immár hétvégén is közlekedő 79-es trolibusszal érhető el. Továbbra is közlekedik az 1M villamos a Bécsi út-Vörösvári út és a Népliget között, amelynek jelzése később 1A-ra fog változni. A 109-es autóbusz megszűnik, helyette a csúcsidőben sűrűbben induló 9-es autóbusszal, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamossal, illetve a H5-ös HÉV-vel lehet utazni. A 2M villamos 23-as, a 72M trolibusz 72-es, a 79M trolibusz 79-es, a 83M trolibusz pedig 83-as jelzést kap, de a járatok útvonala nem változik.
  • ​Változások Dél-Pesten: a 23-as busz új neve 224-es, útvonalát meghosszabbítják a Szentlőrinci úti lakótelepig. A 23E gyorsbuszok 223E jelzéssel közlekednek, a 245M pedig 255E-vel. A 199-es autóbusz helyett a 268-as autóbusszal lehet utazni Kispest, Vas Gereben utcától Kőbánya-Kispesten át Akadémiaújtelep felé.

Hogyan jár a 3-as metró március 20-tól?

Ennyit a földfelszíni közösségi közlekedésről. A földfelszín alattira viszont muszáj még kitérni, ugyanis meglehetősen hektikus menetrendre lehet számítani a következő hetekben. Mindenekelőtt fontos felhívni rá a figyelmet, hogy 

a 3-as metró hétvégente nem jár a teljes vonalon.

A szerelvények csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között járnak, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között a buszsávban haladó M3-as metrópótló busszal lehet utazni, ahogy már eddig is megszokhatták az utasok. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy hétvégén a Lehel tér és a Nagyvárad tér is elérhető az M3-as pótlóbuszokkal, ezért az M14-es és az M30-as állomáspótló járatok ekkor nem közlekednek.

Szintén fontos tisztában lenni vele, hogy mit is jelent pontosan az M3-as metróvonal március 20-i átadása. Aki ugyanis arra készülne, hogy hétfő reggel, például munkába menet végigutazik a vonalon, az rosszul teszi: az utasok majd csak délutántól vehetik birtokba a teljes szakaszt. Hogy pontosan mit takar a délután, arról hivatalos információ egyelőre nem érhető el, de nyilvános szakmai fórumokon az olvasható, hogy Kőbánya-Kispestről a 13:46-os, Újpest-központról pedig a 13:55-ös indulásig utasok nélkül haladnak át a vonatok a Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között. Ezt követően viszont igaz, hogy hétköznap egész nap, üzemkezdéstől 23 óra utánig a teljes vonalon jár a metró, és az esti órákban sem kell pótlóbuszra szállni.

Szintén nincs megerősítve, de a hírek szerint a húsvéti hosszú hétvégén (04.07–10.) a teljes vonalon jár majd a metró, ahogy az utolsó áprilisi hétvégén (04.29–30.) is.

Már majdnem kész: március 20-tól teljes vonalon jár az M3-as metró

Az ország legforgalmasabb metróvonalának felújítása 2017 őszén kezdődött el. Március végétől két állomás kivételével az M3-as metró teljes egészében használható lesz hétköznaponként.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.