Rekordszintre csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon – írta közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkársága. Czomba Sándor államtitkár elmondta, hogy márciusban kevesebb, mint 244 ezer regisztrált álláskereső volt az országban, ami 7 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban volt.

Az államtitkár hozzátette, hogy ez a legalacsonyabb márciusi adat, illetve az első negyedév is rekordot jelent ebből a szempontból. Arról is beszélt, hogy
4,7 millió körül van a foglalkoztatottak száma Magyarországon.
A GFM közleményében azt írja, hogy Magyarország ezzel még inkább megközelítette a teljes foglalkoztatottságot, amiért 2010 óta dolgozik a kormány. Hangsúlyozták, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben kifejezetten fontos, hogy a családok számára biztonságos környezet legyen kialakítva, ez pedig a folyamatos munkán keresztül érkező jövedelemmel lehetséges.
Ki kell védenünk a recessziót és meg kell őrizni és növelni kell a vállalkozások versenyképességét és le kell törni az inflációt. Már 20 intézkedést hozott a Kormány. Az intézkedések működnek, csökkenésnek indult az infláció és tovább csökkent az álláskeresők létszáma
– olvasható a közleményben. A kormány szerint a regisztrált álláskeresők száma még jobban csökkenthető az idei évben.
Egyre több magyar dolgozik külföldön, de itthon is nőtt a foglalkoztatottak számaAz egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 26 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. Többen dolgoznak a nyugdíj előtt állók közül is. |
A GFM azt írta, hogy 2010 óta több mint 400 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ehhez pedig részben hozzájárul a tavaly decemberben elindított Vállalkozások Munkerő Támogatása, valamint a Munkatapasztalat szerzést segítő támogatás.
Ezekre a programokra a közlemény szerint már 12 ezer álláskereső foglalkoztatása érdekében nyújtottak be kérelmet. Ezeknek az összértéke nagyjából 12 milliárd forint.
A minisztérium szerint ezek a programok érdemben segítik a munkát keresők elhelyezkedését. A két programon keresztül már mintegy 9 ezer álláskereső talált munkát.