A fenntartásához is szükséges újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari parkok építése országszerte – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kemecsén. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a város ipari parkjának átadásán kiemelte, hogy az 1,2 milliárd forint értékű kormányzati és európai uniós támogatással megvalósult projekt rendkívül fontos, mivel akármilyen kedvezők is az egyéb feltételek Magyarországon, ha nincs helyszín, ahova újabb beruházások tudnak érkezni, akkor a külföldi vállalatok máshova fognak települni.

szíjjártó,péter
Fotó: Király Márton / Szijjártó Péter Facebook

Leszögezte, hogy az utóbbi évek példátlan nehézségei, a viharos körülmények ellenére is sikerült tavaly megdönteni a beruházások, a foglalkoztatás és az rekordját, amihez főleg azt kellett felismerni, hogy a gazdaság növekedési pályán tartásához beruházásokra van szükség.

Hiszen a beruházásokból lesz munkahely, a munkahelyen lesz munka, a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény. Tehát az az ország, amelyik képes a beruházásokat magához vonzani, az a saját gazdaságát növekedési pályán tudja tartani

– jelentette ki. Hozzátette, hogy ez a felismerés gyakorlatilag a világ minden egyes országában megszületett, így rendkívül éles verseny alakult ki a beruházásokért nemzetközi szinten.

Több mint pletyka: újabb óriásberuházás a láthatáron – Magyarországon építhet gyárat a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója

Ideje megtanulni a kínai Sunwoda nevét, erős jelek mutatnak ugyanis arra, hogy a Volkswagent is kiszolgáló távol-keleti akkugyártó hazánkban hozza létre az európai bázisát.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezen a téren fontos tényezőnek számít az európai szinten egyedülálló magyarországi politikai stabilitás, a kontinens legkedvezőbb adórendszere, a szakképzett munkaerő, de ezeken felül mindenképp szükség van alkalmas helyszínekre is.

Ugyanis bármilyen alacsonyak is az adók, bármilyen jól képzettek is az emberek, bármilyen stabil is a politikai rendszer, ha nincsen hely, ahova a beruházás jönni tud, akkor ebben a versenyben bizony alul fogunk maradni

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a további gazdasági növekedéshez szükséges beruházások Magyarországra hozatalának egyik legalapvetőbb feltétele, hogy új ipari parkokat tudjunk létrehozni országszerte, amelyek közlekedési, infrastrukturális és közműellátottsága elég vonzó ahhoz, hogy alkalmassá tegye őket beruházások letelepedésére.

A kemecsei átadón kitért arra is, hogy már több érdeklődő vállalattal egyeztettek, mivel az érintettek a koronavírus-járvány időszakából tanulva szeretnék lerövidíteni beszállítói láncaikat. Úgy vélekedett, hogy látva a hazánkba beáramló beruházások ütemét, valószínűleg nem is kell sokat várni az első cégek megjelenésére.