BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dobogós helyen áll a magyar szakképzés a világranglistán

Magyarország a harmadik helyen végzett – Norvégia és Izland után – az országokat összehasonlító rangsorban a szakképzett fiatalok elhelyezkedési esélyeit vizsgáló, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által készített jelentésben – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton a távirati irodával.

Közleményükben azt írták, a kedden megjelent OECD Oktatási Pillanatkép 2023 (Education at a Glance) egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon a 25–34 éves korú, szakképesítéssel rendelkező fiatalok kiemelkedően magas arányban foglalkoztatottak. 

A harmadik hely mind az európai uniós, mind pedig az OECD-átlagnál jelentősen magasabb  

– közölték. Majd hozzátették: a szakképzési rendszerben megszerzett végzettséggel rendelkezők – ami a 24–34 évesek 38 százalékát jelenti – kevésbé kitettek a munkanélküliség veszélyének, mint az általános középfokú végzettségűek, illetve 31 százalékkal magasabb bérezésre is számíthatnak. A szakképzésbe jelentkezők száma évek óta nő, az általános iskola befejezése után a legnépszerűbb iskolatípus a technikum – olvasható a KIM közleményében.

 


   

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.