BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izer Norbert: jelentős megtakarítást eredményezett a cégeknek a kiva – érdemes ránézni a kalkulátorra

A kivát választó cégek száma az elmúlt években dinamikusan nőtt, mára meghaladta a 90 ezret.

Évek óta jelzi a Pénzügyminisztérium, hogy jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai, csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Mindenképp érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kivakalkulátorára – mondta Izer Norbert az MTI-nek.
 

Karnok Csaba20190807 Szeged 
Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Tízből kilenc kis és középvállalkozás leállás nélkül oldja meg a nyári szabadságolást.

Képen: Procontrol elektronikai vállalkozás
Fotó: Karnok Csaba/Mediaworks

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint továbbra is minden kisvállalkozásnak érdemes megfontolnia a kivára váltást, hiszen a tavalyi bevallási adatokból is látszik, hogy a kivás adózók átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg 2022-ben.
Izer Norbert közölte, a vállalkozások segítségére van a Pénzügyminisztérium kivakalkulátora. Ez a program pontosan kiszámítja, mennyi közterhet lehet megtakarítani ezzel az egyszerű adózási móddal. 

Minden vállalkozásnak megéri a próbaszámításokat elvégezni, hiszen az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek – a bérköltségre tekintettel – több mint 70-80 százaléka jobban járhat. 

Mint mondta, a kiva az egyik legkedvezőbb adózási forma: mindösszesen 10 százalék az adókulcsa, és kiváltja a társasági és a szociális hozzájárulási adót is. A kiva népszerűsége – az adó 2017-es pozitív reformja óta – folyamatosan emelkedik. 

Izer Norbert: a nagyobb adóbevétel forrása a csökkentett adóteher lehet

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint a hazai kormányzatnak régóta az a célja, hogy a fogyasztási

A kivát választó cégek száma az elmúlt években dinamikusan nőtt, mára meghaladta a 90 ezret. Akkor is előnyös a kiva, ha bővülni, fejlődni szeretne a cég, hiszen ekkor olyan adómegtakarítást biztosít ez az adónem, amelyet szinte egyetlen, az Európai Unióban hatályos adófajta sem képes nyújtani. Így a kiva a beruházások és a fejlesztések ösztönzése révén az ország versenyképességet is növeli – tette hozzá.
 

A kisvállalati adózás választásának legfontosabb kritériumai, hogy a kiva alanyiság adóévét megelőző adóévben az átlagos statisztikai állományi létszám – a kapcsolt vállalkozások adataival együttesen – ne haladja meg az 50 főt, valamint, hogy a kapcsolt vállalkozások adataival együttesen kiszámított bevétel és a mérlegfőösszeg ne haladja meg a 3-3 milliárd forintot.

 

Kiemelte: fontos ugyanakkor, hogy a cégek mindaddig az adónem hatálya alatt maradhatnak, amíg önállóan el nem érik a 100 főt, illetve a 6 milliárd forint bevételt. Ha a cégre igaz, hogy a bruttó bértömege nagyobb a nyereségénél, és növekedésre fordítják vissza a nyereséget – ideértve az induló vállalkozásokat is –, akkor mindenképpen érdemes fontolóra venni a kivázás lehetőségét, mert az nagy valószínűséggel bőségesen megéri.

Adócsomag: már az áfabevallást is a NAV készíti a jövőben

Az egyik legjelentősebb változás a külön jogszabályban megjelenő globális minimumadó-szabályozás, amely Magyarországon megközelítőleg háromezer vállalkozást érint.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.