BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Picivel az infláció alatti mértékben emel árat a Telekom

Az inflációkövető díjkorrekciós klauzulának megfelelően a KSH adataiból indult ki a Magyar Telekom, amely a 17,6 százalékos hivatalos inflációnál valamivel kisebb, 15 százalékos áremelést jelentett be. Az emelt havi díjak március 1-jétől lesznek érvényesek.

Március 1-jétől 15 százalékkal emeli árait a Magyar Telekom, picivel alatta maradva a hivatalos, 17,6 százalékos inflációs mutatónak.

Picivel a KSH inflációs mértéke alatt marad a Telekom áremelése.
Fotó: Ina Fassbender

A cég a Budapesti Értéktőzsdének tett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „15 százalék mértékű éves inflációkövető díjkorrekciót fog végrehajtani az ügyfélszerződések tekintetében”. Emlékeztetett, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2024. január 12-én közzétette: a 2023. évi átlagos fogyasztóiár-változás 17,6 százalékot ért el.

Ennek tudatában a Telekom „a gazdasági és piaci folyamatokat, valamint az ügyfelei érdekeit figyelembe véve” állapította meg, és lőtte be kicsit alacsonyabbra a saját áremelése mértékét.

Inflációkövető díjkorrekciós klauzula – picivel a KSH-mutató alatt

A szektor többi szereplőjéhez hasonlóan a Telekom is beiktatott egy inflációkövető díjkorrekciós klauzulát az Általános Szerződési Feltételeibe („ÁSZF”). A 2022. szeptember 1. óta érvényes záradék értelmében a havi előfizetési díjak a KSH által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiárindex-mértékével egyezően változnak.

Az emelt havidíjakat tartalmazó számlát az üzleti vezetékes szolgáltatással rendelkező ügyfelek márciusban, a lakossági és üzleti mobil-előfizetők áprilistól kapják meg.

A Telekom a mostani közleményében kitért a jövőbeli eredmények változékonyságára is, megjegyezve: számos olyan fontos tényező van, amelyek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Ugyanakkor a Telekom-részvények idén is ajánlottak a befektetőknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.