BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dübörög a Hungaroring nagyszabású felújítása – képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A látványosabb munkákra ugyanakkor csak a 2024-es nagydíj után lehet számítani.

Helyszíni sajtóbejáráson mutatták be február 12-én a mogyoródi Formula–1-es versenypályát megújító beruházás második ütemét – tudósít az eseményről a Magyar Építők, amelynek stábja a helyszínen készített több fotót is a munkák állásáról.

Magyar Építők
Hungaroring 2024 febr.
Fotó: Magyar Építők

A lap emlékeztet rá, hogy a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma tavaly decemberben kezdte el az újabb ütem munkálatait. Néhány hét alatt többek közt 20 ezer köbméter földet mozgattak meg és 5 ezer köbméter betont bontottak el a két cég szakemberei, miközben az első toronydarut is felállították.

A Hungaroringen egy másik építési projekt is zajlik, ennek során a Hungaroring Sport Zrt. megbízásából a Fejér B.Á.L. Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma egy olyan új, ikonikus bejárati épületet kivitelez, melyben kávézó, shop, porta, műveleti operatív központ és irodaépület is helyet kap.

A fejlesztés második ütemében kerül sor a főépület lebontására, aminek a helyére egy költséghatékonyan üzemeltethető, modern főépület kerül, illetve kialakítanak 4 technikai és 36 versenyboxot, a főépülethez tartozó versenyirányítási központtal, vendéglátási és VIP-területekkel, illetve kibővítik és megújítják a paddockterületet is. 

Magyar Építők
Hungaroring 2024 febr.
Fotó: Magyar Építők

A második szakaszban megújul a tízezer férőhelyes főtribün is, valamint épül két gyalogos alagút.

Mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a Magyar Nagydíj megrendezése ne kerüljön veszélybe, épp ezért a látványosabb munkákra csak a 2024-es verseny után kell számítani. Mindenesetre a 2025-ös Magyar Nagydíjra megújul a főlelátó, a rendezvénytér, kiszélesedik a paddockterület, és a főépület szerkezetileg alkalmas lesz a verseny megrendezésére, ám ez még csak egy ideiglenes állapot lesz.

Magyar Építők
Hungaroring 2024 febr.
Fotó: Magyar Építők

A végleges befejezés a 2026-os futamra történik meg, vagyis éppen az 1986-ban átadott pálya negyvenedik születésnapjára. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője, a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. ajánlata 79 milliárd forint volt, ár-érték arányban a legalacsonyabb a pályázatok közül – írta korábban a vezess.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.