BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó hír a cégeknek: indul az elektromos autók új támogatási rendszere

A hazai cégek harmincmilliárd forintos keretösszegből tisztán elektromos gépjármű megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A pályázati támogatás nagyban mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását.

Ma délután 17 órától lehet benyújtani támogatási kérelmet a vállalatok elektromosjármű-beszerzéséhez, de az online felület már megnyílt, az első 24 órában közel ezren kezdték meg a kitöltést – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Charging,Modern,Electric,Cars,From,Station,Outdoors
A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés felel.
Fotó: Shutterstock

A pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek.

A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8–4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthat. 

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia – emelték ki a közleményben. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A szaktárca kiemelte, hogy a korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőik működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

A felhívásban foglaltak szerint 2021 végéig megalapított magyarországi vállalkozások pályázhatnak támogatásra a gépjármű-kereskedők és -kölcsönzők kivételével. További feltétel, hogy az igénylő legutolsó éves beszámolója szerinti nettó árbevételének, egyéni vállalkozó és egyéb önálló vállalkozó esetén bevételének meg kell haladnia a projekt elszámolható költségét.

Hibrid vagy elektromos autót venne a magyarok zöme

Tízből nyolc magyar érzi úgy, hogy minden tőle telhetőt megtesz az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében.

A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10–49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50–249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki cégek vásárlásaiban hasznosulhat, a területi alapon elkülönített támogatási keretek az igénylések függvényében átcsoportosíthatók.

Az online kitöltőfelület 2024. február elseje óta elérhető a www.palyazat.gov.hu oldalon. Az első 24 órában közel ezren kezdték meg a szükséges adatok, dokumentumok, nyilatkozatok feltöltését.

A hazai utakon már 86 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi.

A pályázati támogatás jócskán mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását. A kormány a tavalyi év végén jóváhagyott REPowerEU fejezetből finanszírozza a programot. Az Energiaügyi Minisztérium ugyanebből a keretből készít elő önálló kiírást a hazai elektromos töltőhálózat bővítésének támogatására.

Sokkal több balesetet okoznak az elektromos autók

Majdnem 15 százalékkal több balesetet okoznak az elektromos autók, mint a hagyományos járművek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.