BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Márciustól húsz százalékkal nő az ápolók alapbére – videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Látványosan emelkedik az egészségi szakdolgozók keresete. Szintén jelentős változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése.

Átlagosan 20 százalékkal nő az ápolók alapbére márciustól. A mostani béremeléssel 2010 óta mintegy négyszeresére emelkedik az egészségügyi szakdolgozók keresete – jelezte Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.

A kormányszóvivő kiemelte, hogy a kormány azért dolgozik, hogy a magyar emberek elégedettek legyenek az egészségügyi ellátás színvonalával.

Megbecsüljük és tiszteljük az ápolók munkáját. Köszönjük, amit a betegekért, ápolásra szorulókért tesznek nap mint nap!

Tavaly júliusban 18 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint az ápolók béremelésére kétszázmilliárd forintot fordít a kormány.

A béremelés megközelítően 84 ezer munkavállalót érint,

valamennyi, az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó egészségügyi szakdolgozóra és egészségügyben dolgozóra vonatkozik.

A korábbi pótlékok többsége – például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék – beépül az alapbérbe, azok innentől kezdve már beleszámítanak a nyugdíjba. Mivel a szakdolgozók – alapbéren felüli – mozgóbérének számítási alapja az alapbér, így az alapbér emelkedésével a mozgóbér összege is nő.

20160509_1030_VV
2016. május 9. Szent László kórház, gyermekosztály. Egészségügy, ápolónõ, nõvér. Fotó: Veres Viktor
Fotó: Veres Viktor

Fontos változás egy új, öt fizetési osztályt tartalmazó sávos bértábla bevezetése. Az öt fizetési kategórián belül a dolgozót – az ellátott szakterületnek, valamint munkakörnek megfelelően – alap- vagy kiemelt kategóriába kell besorolni. A kiemelt szakterületek és a munkakörök listáját kormányrendelet tartalmazza.

Az új bértábla minimális és maximális összegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét, a munkavállalóknak április elején utalják az első emelt bért.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók átlagos havi keresete 2010-ben 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően havi keresetük meghaladhatja a 800 ezer forintot.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.