Megállás nélkül öntik a betont, hogy elkészüljön Kaposváron a Sisecam török üveggyár 96 méter magas kéménye – írta helyszíni riportjában a Somogy vármegyei hírportál.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Jelenleg 11 alvállalkozó és mintegy 600 munkás dolgozik az építkezésen, magyarok, szlovákok, törökök, de ázsiai külsejű munkások is feltűntek. Modern, légkondicionált tömegszállásokat építettek a gyár területén, egy kis falu méretében. Sok a szaktudást igénylő építési munka, de igyekeznek a környékről hazai munkaerőt találni. Nagyjából 50 százalékban sikerült is.

„Voltak pletykák a télen, hogy megállt az építkezés, de ez nem igaz, csak ami eddig történt, az nem volt látványos – mondta Sziráki Tamás projektmenedzser. – Tízezer cölöpöt fúrtunk le, és az alapba öntöttünk 25 ezer köbméter betont, de ami a talajszint alatt van, azt nem látni. Most kezdtünk felfelé építkezni. Hoztunk egy olyan döntést, hogy lesz egy teljesen automata, tízezer raklapos sötét raktár, ahol robotok dolgoznak majd. Készül a gyártócsarnok, a raktár és kiegészítő épületek, 33 hektáron százezer négyzetméter lesz a fedett terület.”

A két kemence egyenként 550 tonna kapacitású lesz naponta. Öblös csomagolóüveget gyártanak majd, leginkább sörösüveget az egyik legismertebb európai sörmárkának. Összesen 3-4 millió üveg gördül le a gyártósorról naponta. Az első kemencét a jövő év első negyedévében szeretnék beindítani a próbagyártáshoz, a második kemencét pár hónappal utána. Csehországból vonaton érkezik majd a homok, mint alapanyag a gyártáshoz, és 15 százalékban újrahasznosított üvegtörmeléket használnak fel. Arra készülnek, hogy a műanyag palackok gyártása visszaszorul majd az EU-ban a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt.

Eddig csak költségük volt, évi 50 millió forint telekadót fizetnek a városnak, 400 millió forintba került csak a villany bevezetése a gyárterületre, ahol a kemencék működésekor kilencezer köbméter lesz a napi gázfogyasztás. Bányajáradékként 110 millió forintot fizettek be a humusz kitermeléséért, a termő talajréteget összegyűjtötték, ugyanis az nemzeti kincs.

Nem lesz környezetszennyező az üzem, mert úgy lett telepítve, hogy az uralkodó széljárás figyelembevételével elkerülje a füst Kaposvárt

– magyarázta Sziráki Tamás. A 60 oldalas környezethasználati engedélyüket megfelelő zajterhelésre és füstszennyezésre adták ki, tehát most tudják pontosan, hogy mennyi szennyezőanyagot bocsátanak majd ki. Mivel gázzal fűtenek, az égéstermék nagy része vízpára lesz. A hatóság 24 órán át látja majd a kibocsátásukat, mert online szenzorok lesznek beépítve a kéménybe. Ha nem teljesítik az előírást, akkor bezárhatják az üzemet – tette hozzá. Ugyanúgy a szennyvízkibocsátásukat is ellenőrzik majd.