BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkérdezték a magyar fiatalokat, milyen autót vennének – nem erre a válaszra számítottak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A klímaváltozással és az elektromos átállással ugyan tisztában vannak a Z generáció itthoni tagjai, az e-kocsikat mégis kevésbé preferálják, sőt az online vásárlást sem. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy még az sem érdekli őket, milyen márkájú autót vezetnek, mivel nekik is a legfontosabb az ár.

Immár minden autógyártónak világos, hogy a Z generáció tagjai – az 1995 és 2009 között születettek – jelentik a jövőt a piacon – állapította meg a Porsche Hungaria Cupra és Seat márkákért felelős marketingmenedzsere, Horváth Judit a siófoki Digital-Media Hungaryn. A 350 fő bevonásával elvégzett kutatásuk során elsősorban a fiatalok autóvásárlási szokásaira voltak kíváncsiak. 

használt autó
Új autó helyett használtat vezetnek a magyar fiatalok – és ez jó ideig nem fog változni / Fotó: Shutterstock

Abban semmi meglepő nincs, hogy a budapesti tízen-huszonévesek nagyobb arányban szavaznak a tömegközlekedésre, míg a vidékiek inkább kocsiba ülnek, hogy A-ból B-be jussanak, és ugyanez a helyzet a jogosítványok esetében is: a fővárosi Z-sek is a lehető leghamarabb megszerzik a vezetői engedélyt, vidéki társaikkal ellentétben azonban nem ülnek egyből a volán mögé. 

A megkérdezett fiatalok

  • 60 százalékának van autója,
  • közülük mintegy háromnegyedének használt, 
  • ami legalább 15 éves. 

A felmérésből egyértelműen kiderül, ez a réteg sem engedheti meg magának, hogy új járművet vásároljon, noha harmadának vannak ilyen irányú tervei. 

A kutatást végzők előzetesen úgy gondolták, a Z generációnak fontos a márka, de a vizsgálat éppen az ellenkezőjét bizonyította be: 

a magyarokhoz hasonlóan ők is inkább árérzékenyek,

az, hogy milyen típusú járművet vezetnek, vezethetnének, nem prioritás számukra. 

Az eladó autók népszerűségi listája hajtáslánconkénti bontásban
 

Noha a klímaváltozással és az elektromos átállással tisztában vannak az ifjak, az elektromos kocsikat mégis kevésbé preferálják, sőt az online vásárlást sem: 71 százalékuknak igenis fontos, hogy élőben kipróbálja, leteszteltje a kiszemelt négykerekűt, mielőtt megvenné. 

A magyar piac tehát még mindig inkább a személyes vételezést részesíti előnyben, az értékesítéseknek jelenleg elenyésző részét teszi ki az online felületen történő eladás itthon.

Ahogy az a Használtautó.hu adatbázisából is kiderül, hiába nőtt az e-autók iránti kereslet, de a magyaroknak továbbra is zömében benzines, illetve dízelkocsira telik, vagyis továbbra sincsenek összhangban a fogyasztói igényekkel és lehetőségekkel a belső égésű motorok tiltását célzó európai tervek.

Mindenki a Z generációért harcol

A Digital-Media Hungary 2024 első napján a számos előadás és panelbeszélgetés között szóltak arról, hogy digitális szülőket kell képezni – így meg lehet védeni a gyerekeket az interneten is; mindenki – a tévék, a streamingszolgáltatók és a sportvilág – a Z generációért harcol, ráadásul az RTL is bejelentette, hogy kik lesznek ősztől a csatornához kerülő Bajnokok Ligája-közvetítések műsorvezetői.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.